SZABÓ VILMOS, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Elnök Úr! Képviselő Úr! Engedje meg, hogy először is őszintén megköszönjem a kormány nemzetpolitikája iránti folyamatos figyelmét. Képviselő úr nemzeti kérdések iránti felelős elkötelezettsége, aktivitása ismert és elismert a parlamenti patkó mindkét oldalán, tehát nyilván nem is meglepő, hogy ellenzéki képviselőként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr kezdeményezéseinek mielőbbi megvalósulását sürgeti.
A nemzeti felelősség ötpontos programja, amelyet a miniszterelnök úr 2005. január 6-án hirdetett meg, olyan általános egyetértést, politikai konszenzust élvező célok rövid időn belüli megvalósulását irányozza elő, melyeket a határon túli magyar közösségek már régóta szorgalmaztak. E tekintetben talán legmarkánsabban Kasza József elnök úr fogalmazott, aki a magyar állam másfél évtizedes adósságának teljesítéséről beszélt. A nemzeti felelősség programja azt az igényt igazolja vissza, hogy a magyar állam tegyen meg mindent azért, hogy a határon túli magyarok, a magyarság közösségei a szülőföldjükön boldoguljanak, ugyanakkor tegyen meg mindent azért is, hogy a határok számukra minél inkább átjárhatók legyenek.
A szülőföldön való boldogulást eddig sokféle módon és formában támogatták az egymást váltó magyar kormányok.
(8.10)
A Gyurcsány-kormány ehhez képest célszerűbb, hatékonyabb, a források összehangolt felhasználását ígéri meg és helyezi kilátásba, ami nagyon fontos még, hogy az érintett közösségek képviselőinek közvetlen döntési részvételének biztosításával. Most, az év végén megalapozottan állapíthatjuk meg, hogy a Szülőföld Alap iránti, mondhatni, felfokozott várakozások összességükben teljesülnek. Demokratikus módon létrejött a Szülőföld Alap tanácsa és kollégiumai. Az alap forrásai közös döntések alapján nyílt pályázatok meghirdetésével maradéktalanul felhasználásra kerültek. Az adófelajánlások mértéke 108 millió forint, bizonyíték arra, hogy jó célok, átlátható támogatási mechanizmusok esetén lehet számítani az anyaországi magyarok nemzeti szolidaritásérzésére.
Meg kell mondanunk, hogy a szülőföldprogram tekintetében még nem sikerült hasonló eredményt elérni, ennek okait vizsgálja a kormány, és a szükséges intézkedéseket meg fogja tenni. A határon túli magyar közösségek egy része számára az uniós csatlakozás a határok tényleges légiesedését eredményezte. Nem gondoljuk, hogy az uniós csatlakozással a nemzeti kérdések automatikusan megoldódnak, de tény, hogy a Felvidéken és a Mura-vidéken élő magyarok, de még a Nyugat-Európában élő nemzettársaink is már akadály nélkül látogathatnak hozzánk, és dolgozhatnak Magyarországon. Az Unióhoz csak később csatlakozó államokban élő magyarok számára különösen fontos, hogy 2006. január 1-jével bevezetésre kerül a nemzeti vízum intézménye. Ezt képviselő úr is idézte, és el is ismerte.
A miniszterelnök úr javasolta, hogy a Magyar Köztársaság alkotmánya egészüljön ki a határokon túli magyarságról szóló önálló fejezettel; foglalja magába azt a tényt, hogy a határokon túl más államok állampolgáraiként számosan élnek a magyar nemzettel nyelvi, kulturális közösséget vállaló személyek. A javaslatról konzultációkra került sor, a kormány 2005. november 30-án első olvasatban elfogadta és felhatalmazta az igazságügy-minisztert és dr. Avarkeszi Dezső kormánymegbízottat további egyeztetések lefolytatására. Tájékoztatni szeretném arról, hogy december 16-án kerül sor a határon túli magyar szervezetek képviselőivel való újabb szakértői konzultációra. Őszintén remélem, hogy ezt követheti a pártokkal való további konzultáció, amely elvezethet ahhoz, amit ön is kifejezett itt felszólalásában, hogy teljesüljenek a miniszterelnök úr, de mások által is igényelt eredmények, célkitűzések.
Végül a miniszterelnök úr és a kormány támogatja a kezdeményezést, hogy az Országgyűlés hozza létre a határon túli magyarok állandó bizottságát. Ahogyan ön is mondta, ehhez persze kell a pártok frakcióinak hozzájárulása, támogatása, hiszen kétharmados döntésről van szó. Őszintén remélem, hogy a következő hónapok meghozzák, amit képviselő úr is igényel. A kormány a maga részéről mindent megtesz ezért.
Köszönöm szépen a figyelmüket. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés