DR. VASS LAJOS, a nemzeti kulturális örökség minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Nem válaszolni szeretnék Vitányi Ivánnak, akinek gondolatait ezúttal is tisztelettel köszönöm, hanem csak néhány dologgal szeretnék a Bartók Emlékbizottság munkájáról szólni, hogy Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából mire is készül a kulturális minisztérium és a külföldi kulturális intézetek, valamint a magyarországi művészeti és különböző kulturális intézmények közösen.

A múlt héten, mint ahogy Vitányi Iván említette, valóban megalakult a Bartók Emlékbizottság Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vezetésével. A Bartók-év fővédnökségét elvállalta Sólyom László, védnökei pedig Bartók Péter és Vásárhelyi Gábor. A minisztérium több mint 200 millió forintot biztosít az év megünneplésére, ezenkívül a nemzeti kulturális alapprogram Bartók összes CD kiadására három évig évente 60 millió forintot bocsát rendelkezésre. A nyitó hangverseny március 24-én lesz a Művészetek Palotájában, terveink szerint megújul a Bartók Emlékház, a rákoshegyi Bartók Zeneház, illetve szeretnénk, hogyha az ország közösen büszke lenne a Bartók összes CD kiadására, amit már remélem, hogy jövő évben az első blokkban közösen élvezhetünk körülbelül ilyenkor, karácsony táján.

Ezenkívül a kulturális tárca és nagyon sok országban a kulturális intézetek segítségével mondhatnánk, hogy központi rendezvényként 40 országban rendez úgynevezett tablókiállítást. A budapesti tavaszi fesztivál tulajdonképpen Bartók Béla születésének mottóját, illetve Bartók Béla művét, munkásságát vette figyelembe. Folytatódik Szombathelyen a nemzetközi Bartók-szeminárium, Debrecenben Bartók Béla nemzetközi kórusversenyt és folklórfesztivált rendeznek, Liszt-Bartók nemzetközi zongoraversenyre kerül sor 2006 szeptemberében. “Elindultam szép hazámbólö címmel a Magyar Zenei Tanács, a Bartók Rádió és a Duna Televízió regionális ifjúsági műveltségi vetélkedőt és versenyt rendez, internetes műveltségi vetélkedőre kerül sor, és rengeteg szakmai kiadványra szeretnénk jövő ilyenkor büszkén emlékezni közösen.

Mint zenetanárnak, nekem különösen fontos Bartók Béla, annak idején róla is írtam a szakdolgozatomat; s Vitányi Iván minden szavát még egyszer köszönöm, és tisztelettel ajánlom valamennyi képviselő és az ország lakosainak figyelmébe. Legyünk büszkék erre az emberre!

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu