VITÁNYI IVÁN (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Nemrég volt Bartók Béla halálának, jövőre lesz születésének évfordulója. Megalakult a Bartók Emlékbizottság, hogy méltóképpen emlékezzünk népünk egyik legnagyobb, a XX. században talán a legnagyobb fiára. Itt, az ország Házában nem pusztán zenei vonatkozásban kell munkásságát elemeznünk, hanem szélesebb, történelmi, társadalmi, nemzeti nézőpontból.
Mi volt emberi, gondolkodói, művészi, társadalmi magatartásának az a sajátossága, titka, amely a magyar nép tehetségének az egész világon elismert szimbólumává tette? Életművében valóban benne van a magyarság múltjának minden küzdelme, kínja, ugyanakkor minden szépsége, lehetősége. Benne van, hogy ezer év óta két világ határán, két útvonal köztes területén élünk. Az egyik a fejlődésben legelöl járó nyugat-európai centrum, a másik a hozzá mindenben közel álló, de fejlődésében megakadályozott félperiféria, ahogy a másik magyar géniusz, Bibó István mondta: a zsákutca. De az is benne foglaltatik, hogy hogyan juthatunk ki a zsákutcából. Akkor, ha fölébe kerülünk. Ha nem kisebbítjük, hanem teljes nagyságában éljük meg minden divergenciáját. Ha a két világhoz egyszerre való kötődésünket nem korlátnak, hanem egyetemességnek, nem zárványnak, hanem gyújtópontnak fogjuk fel.
Hagyomány és modernitás - nem egyik vagy másik, hanem mindkettő. De ha hagyomány, akkor nem a tegnapi, hanem a legősibb, legegyetemesebb és legmélyebb. És ha modernség, akkor nem a mai, hanem a holnapi és a holnaputáni. A jövő, amiért teljes emberségünkkel kell helytállni.
Nemzet és nagyvilág - nem egyik vagy másik, mindkettő. Ha nemzet, ha magyarság, akkor nem a hatalomé, hanem a szellemé, nem a kirekesztés, hanem az egyenlőség és szabadság jegyében. Ha nagyvilág, akkor az egész emberiség problémáinak adott hangot; a szabadságnak, az igazságnak, a szolidaritásnak, az emberi kiteljesedésnek, a békének és békétlenségnek.
Harmónia és konfrontáció; konszonancia és disszonancia; ész és érzelem; rend és szabadság. - Bartók felmérte, hogy oly korban élt e földön, amikor a klasszikus romantikus művészet és gondolkodás már csak a meneküléshez ad megoldást. Ezért hallatlan bátorsággal a semmiből új világot teremtett, rációval nézett szembe a modern világ minden disszonanciájával, hogy új, magasabb fokú rendet kovácsoljon belőle. Az őt annyira értő József Attila megfogalmazásában: Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendetö. És megszerkesztette magában, mint utódainak, nekünk kint kellene a harmóniát. A zsákutcás, perifériás köztes helyzetben talán még mélyebben és még súlyosabban éljük meg a világ mindkét fajta ellentmondását. De aki megérti és fölébe tud kerülni, mint Bartók, az nagyon messze lát. Műve ezért nem avult el, ezért érvényes ma is. És ebből fakad minden autokráciával és önkénnyel való kérlelhetetlen szembenállása, az egész népre, a közösségre, idegen szóval: a societasra kiterjedő szocialitása és demokratizmusa.
Jó okunk van tehát arra, hogy ne csak tisztelegjünk előtte, hanem kérdezzük, kövessük, és tanuljunk tőle. Éppen ezért hadd fejezzem be egy disszonáns akkorddal. Bartók Béla ma sincsen igazán otthon saját hazájában - sohasem volt. Nemcsak művészetét, de magatartását és ethoszát is csak egy kisebbség értette és fogadta be. Ez az elmúlt 15 évben sem változott meg, sőt némiképp romlott. Azok az okok, amelyekért hazáját elhagyta, elmúltak. Nem teljesültek ki azonban azok az okok, amelyek hazaérkezését teljessé tették volna.
(8.20)
Sírja itt van már, de szellemének befogadásában nagy adósságaink vannak, hogy olyan színvonalon és olyan erővel hasson az egész magyar nép eleven hagyományában, gondolkodásában, szívében, magatartásában, sorsának alakulásában, amit művének értéke és súlya megérdemel.
Szeretnék hazamenni, de véglegö - mondta halála előtt. Ezt az akaratát nem őmiatta, hanem magunk miatt kell jobban teljesítenünk. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés