DR. MESTER LÁSZLÓ, az önkormányzati bizottság előadója, a napirendi pont előterjesztője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy tizenöt éves történetben nyithat új fejezetet a parlament döntése, amennyiben a mai vitában kialakult helyzet is lehetővé teszi, hogy 19-én megszülessen az új forrásmegosztási törvény.

A tizenöt éves vita, ami folyt a főváros és 23 kerületi önkormányzat között, a kerületek között is, látszólag a pénzről szólt, amiben persze annyiban van igazság, hogy források elosztásáról volt szó mindig, de nem igazán a részesedés és a források elosztása vagy az arányok voltak a lényeges csomópontjai a vitának, hanem az, hogy milyen elvek, milyen módszerek és milyen szempontok figyelembevételével kell ezeket a forrásokat elosztani.

Sokszor érthető volt a vita, hiszen minden fővárosi kerületnek és magának a Fővárosi Önkormányzatnak is fontos volt az éves költségvetésében az, hogy a forrásmegosztásból származó összeg milyen súllyal szerepel a költségvetésben, mennyi ennek a nagysága, és ez sokszor meghatározta vagy befolyásolta a működési kiadások tervezését vagy éppen a fejlesztésre, beruházásra fordítható összegeket.

Minden év decemberében elindultak a viták, és ez tartott néhány hónapon keresztül, sokszor még tavaszig áthúzódóan is, és sokszor úgy nézett ki, mintha a fővárosi kerületek, tehát maguk az érintettek talán egymás ellen is harcolnának, mintha a forrásmegosztás egy külső-belső kerületek közötti vita lenne, holott csak arról volt szó, hogy a kerületeknek - attól függően természetesen, hogy éppen a fővárosban hol helyezkednek el, milyen helyzeti előnnyel vagy hátránnyal indultak vagy milyen adottságaik vannak - vannak olyan gondjaik, problémáik vagy sajátosságaik, amelyek akár össze is kötik a főváros más kerületeivel.

A tizenöt év alatt elvétve fordult az elő, hogy akkor, amikor a kerületi önkormányzatok a főváros közgyűlése előtt, a napirend tárgyalása előtt véleményezték, és a képviselő-testület egy döntésével véleményt mondott a forrásmegosztási javaslatról, a kerületek döntő többsége elfogadta volna a Fővárosi Közgyűlés elé beterjesztett javaslatot. Ez önmagában is minősítette az évről évre kialakult helyzetet.

Akkor, amikor az ebben a ciklusban működő parlament elé beterjesztésre került egy új forrásmegosztási törvény, az Alkotmánybíróság felhívására kötelessége is volt a kormánynak is, hogy elkészítsen egy - a kifogásokat is figyelembe vevő - jogilag megfelelő és pontos javaslatot. Ez a forrásmegosztási törvény már igyekezett orvosolni azokat a problémákat és hibákat, amelyek évről évre, több mint tíz éven keresztül felmerültek. Tehát mindenképpen a jelenleg hatályos törvény már egy pozitív irányú változást, változtatást hozott a fővárosi forrásmegosztási rendszerben. De bizonyos gyerekbetegségek vagy régi hibák ugyanúgy kijöttek - és ebben az évben ezt egészen pontosan figyelemmel lehetett kísérni - a forrásmegosztási vitákban. Nevezetesen az, hogy nem pontos adatokra épül a források megosztása, sok benne a becsült adat. Ez volt és jelenleg is ez az egyik probléma. A másik pedig az, hogy a súlypontoknál sem jól veszi figyelembe az önkormányzati működés legfontosabb gondjait, problémáit.

Örömmel lehetett üdvözölni azt, hogy fél évvel ezelőtt a fővárosi főjegyző vezetésével elindult egy szakértői munka, amelybe a főváros felhívására több kerület is delegálta a maga szakértőjét, és mintegy fél éve tartó munka után le tudtak tenni egy olyan javaslatot, amely nemcsak hogy próbálta orvosolni a korábbi hibákat, hanem egy áttekinthető, tiszta és kiszámítható forrásmegosztási konstrukciós javaslatot tett le a fővárosi kerületek és a főváros asztalára.

Nagyon leegyszerűsítve mondhatom: négy fontosabb szempontra épül a forrásmegosztási törvény módosításának konstrukciója. Az egyik, azt mondom, teljesen természetes módon - és ez a legfontosabb súlypontja az új konstrukciónak - abból indul ki, hogy milyen, jogszabály által előírt feladatai vannak az önkormányzatoknak. Teljesen természetes és helyes, hogy ez a kiindulási pont, amihez kapcsolódik a normatív finanszírozás, és nyilván kapcsolódik a kerületi önkormányzatok és a főváros forráskiegészítése a saját bevételeiből.

A másik három szempont próbálja figyelembe venni a fővárosi kerületek adottságait, illetve megint csak abból indul ki, hogy fontos, mérhető és kiszámítható adatokra épüljön a források megoszlása, vagy olyanra - és ez vonatkozik az egész forrásmegosztási konstrukcióra -, ami fontos és vitathatatlan adatokból, mint például a KSH adatszolgáltatása, pillanatok alatt levezethető, megnézhető, áttekinthető és nem nagyon vitatható, vagy pedig a kerületi önkormányzatok által elfogadott mérlegadatok tartalmazzák, és így feltételezhető, hogy maguk a kerületek sem akarják vitatni.

Így állt össze tehát egy olyan konstrukció, ami persze - mint ahogy erre számítani lehetett - azt eredményezte, hogy nem minden fővárosi kerület számára hozott a jelenlegi vagy a korábbi fővárosi forrásmegosztáshoz képest pozitív előremozdulást vagy javulást. De azt már egyébként régóta tudjuk és tudja valamennyi önkormányzat, hogy olyan konstrukciót semmilyen szakértői munkával nem lehet alkotni, aminek az a végeredménye, hogy valamennyi fővárosi kerület és maga a főváros is jól jár, hiszen attól, hogy új konstrukció van, a források nagysága, végösszege nem változik. De mindenképpen nagy előrelépés, hogy egy alapos szakmai munka következtében elkészült egy olyan törvénymódosító javaslat, amire kivétel nélkül valamennyi fővárosi kerület azt mondta - és ez nyilván az alapvető pozitívuma és erénye -, hogy ez világos, egyszerű, áttekinthető és kiszámítható. Ez, és érdemes ezt hangsúlyozni, azért valamennyi fővárosi önkormányzat érdeke, hogy egy minden kerületet érintő, többmilliárdos nagyságrendű külső forrásnak a megoszlása valóban egy olyan konstrukción alapuljon, amely világos, egyszerű, áttekinthető és főleg kiszámítható.

(17.00)

Én ezt az alkalmat felhasználva szeretném megköszönni azoknak a munkáját, akik fél éven keresztül azon dolgoztak, hogy egy olyan törvénymódosításra tegyenek javaslatot, ahol kezdettől fogva nem az a szempont érvényesült, hogy melyik kerület jár jól, és melyik jár rosszul.

Megköszönöm, miután részese voltam (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) a folyamatnak, azoknak a polgármestereknek a támogatását is, a munkában való részvételét, akik szintén úgy voltak a folyamat részesei, hogy nem azt nézték a folyamat (Az elnök újból csenget.) során, hogy egy olyan konstrukció alakuljon ki, amelynek az eredménye jó a saját kerülete számára.

Most egy olyan helyzet van…

Forrás: parlament.hu