IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tóth Sándor képviselőtársam jelezte, hogy valószínűleg az ellenzék nem akarja elutasítani ezt a törvényt, hogy tartózkodással élt a mi bizottságunkban is. Azt tudom előrebocsátani, hogy maga a szabályozás gondolata természetesen következik, hiszen az épített környezet alakításáról is próbálunk törvényt alkotni, illetve módosítani, hogy jobb legyen az eljárásrend.
Itt is fölmerült az önkormányzatoknak a szerepe az építésigazgatás területén, de pontosan a kormánypárti képviselők ragaszkodtak ahhoz, hogy az önkormányzatok jogosítványai az eddigi kétharmados törvényeknek megfelelően teljes joggal érvényt kapjanak. Erre most hozunk vagy hoz a kormány egy ilyen tervezetet, amelyben teljesen kizárja az önkormányzatok szerepét a szabályozásból, és ráadásul harminchárom nagyberuházást - ahogy Tóth Sándor képviselőtársam mondja - próbálnak gyorsító listára tenni ezzel a törvényjavaslattal.
Mindenképpen kilóg a lóláb, és legfőképpen az a szomorú, hogy egy nagyfokú koncepciótlanság mutatkozik meg, mert azért korábban is fölmerülhetett volna ez a gond. Ismét csak visszahivatkozom a dunaújvárosi gumigyár telepítésére: két lakóterület közé van betervezve ez a nem biztos, hogy illatmentes létesítmény. Úgy gondolom, hogy a lakosság és az önkormányzatok védekezési lehetőségét fenn kell tartani.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés