TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági vélemények ismertetése kapcsán számos markáns vélemény megfogalmazódott mind kormánypárti, mind ellenzéki oldalról, de a költségvetési bizottságot én mindig mértékadónak tekintem, hiszen bölcsen tudja megítélni azt, hogy a nemzetgazdaság szempontjából mi a fontos, és milyen lehetőségeket kell biztosítani ahhoz, hogy a remélt uniós források hatékonyan felhasználásra kerüljenek, hogy a magyar nemzetgazdaság ne szenvedjen versenyhátrányt. A költségvetési bizottságban 11 tartózkodó szavazatot adtak le ellenzéki képviselőtársaim, és nem hiszem, hogy ez annak szólt, hogy ne támogatnák ezt a törvényjavaslatot, hanem annak, hogy a kormány nyújtotta be ezt a javaslatot, másodsorban pedig inkább annak szólt ez a tartózkodás, hogy valóban egy viszonylag rövid időtáv áll ennek a javaslatnak a megtárgyalására.

Valamennyi kormánypárti és ellenzéki képviselőtársam is megtapasztalta már a hatósági eljárások hosszúságának a hátrányát és az ilyen párhuzamos eljárásokból adódó időeltolódást. Vannak jó példáink is, hál' istennek, mint hogy például a Budapest Sportcsarnok leégése kapcsán a parlament egy olyan törvényt alkotott, ami az eljárásrendet nagyban lerövidítette. Gondoljanak bele képviselőtársaim, lehet, hogy még mindig azon vitatkoznánk, hogy hol épüljön meg az új sportcsarnok, mekkora épület legyen, és ki legyen a kivitelező. Vannak rossz példáink is, amit a köztársaság parlamentje már próbált kiküszö-bölni. A gyorsforgalmi úthálózat közérdekűségéről már szóltam, hiszen egyes nyomvonalak kijelölése akár önkormányzati, akár vállalkozói, területfejlesztési, civil szervezetek, sőt egyes személyek, földtulajdonosok hozzáállása kapcsán bizony jelentős késedelmet szenvedett. Nem akarok itt utalni a miskolci példára, ahol legalább két év késedelmet szenvedett a gyorsforgalmi úthálózat szakaszának megépítése, vagy hogy akár a 10-es út elviselhetetlen forgalma milyen indulatokat tud kelteni pró és kontra, ellene is tüntetnek és mellette is tüntetnek.

De vannak olyan példák is, mint az M7-es autópálya-szakasz viaduktjának megépítése, ahol viszont egy hihetetlenül költséges megoldást kellett választani, azért, mert a civil szervezetek és a környezetvédők rendkívül erőteljes tiltakozása miatt ez bizony több tízmilliárd forintos költségnövekedéssel fog járni. Ugyancsak megtapasztaltuk azt, hogy egyes környezetvédelmi hatósági eljárások, elsőfokú eljárás, másodfokú hatósági eljárás és ezeknek még a bírósági szakaszának a lejárása bizony éveket vesz igénybe olyan szakaszokon is, amikor ez abszolút nem indokolt.

Képzeljék el képviselőtársaim azt, hogy reményeink szerint 3-4 ezer milliárd forint infrastrukturális beruházásra és más beruházások kivitelezésére biztosít lehetőséget az Unió kohéziós és strukturális alapja, és itt bizony szigorú eljárási szabályok vannak, és ahogy miniszter úr is elmondta, nem biztos, hogy az Uniónak érdeke, hogy ezek a beruházások megfelelő határidőben elkészüljenek. Itt az engedélyezési eljárások és a kivitelezés közötti két-három év alatt be kell fejezni és el kell számolni a beruházásokat. Tehát elemi érdekünk az, hogy az eljáró hatóságok párhuzamosságát szűkítsük. Nem azt mondom, hogy az eljáró hatóságok számát csökkenteni kell, de rövidebb eljárási határidő mindenképpen indokolt.

Jól szolgálja a törvényjavaslat azt, hogy az eljáró hatóságok a beruházókkal, a tervezőkkel, a fővállalkozókkal már az engedélyezés időszakában felvehetik a kapcsolatot, hogy közösen beszéljék meg azt a megoldási alternatívát, ami mind a hatóság, mind a beruházó szempontjából elfogadható lesz. Természetesen ezek a források 2007 és 2013 között lesznek lehívhatók, de addig is szükséges a most elinduló beruházásokra, a költségvetésből finanszírozott vagy a költségvetés által támogatott beruházásokra is kiterjeszteni ezt a szabályt.

Jelenleg 33 olyan beruházás van, amit a kormány rendeletben kíván szabályozni, hogy e törvény hatályába kerüljön, és felhatalmazást adunk e törvénytervezetben arra, hogy a kormány a továbbiakban is rendeleti úton rendezze azon beruházások körét, ami a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások körébe tartozik. Rendeletben határozza meg az eljáró hatóságok számát, és kijelöli azokat az eljáró hatóságokat is, amelyek adott ügyben eljárni kötelesek. Azt hiszem, ez egy előrelépés.

Természetesen nem lehet eltekinteni attól sem, hogy bizonyos csoportok érdeksérelmet szenvedhetnek. Ezeknek az érdekeit mindenképpen biztosítani kell, és itt bírósági eljárásnak van helye, amelyet a törvényjavaslat a Fővárosi Bíróságban jelöl meg, természetesen rövidített eljárási határidővel.

Azt hiszem, hogy az itt felsorolt példák és az előttünk álló lehetőségek indokolttá, sőt, mi több, szükségessé teszik, hogy megszülessen egy olyan törvény, amely a beruházások gyorsítását, ezek hatékonyságát nagyban fokozza, hogy ezek a beruházások minél előbb megvalósuljanak, mindannyiunk javára és az ország lakosságának hasznára. Ezért a szocialista frakció e törvényjavaslatot támogatni fogja a szavazáskor.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu