DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Parlament! Egyáltalán nem szeretném csak a romák ügyére leszűkíteni ezt a kérdést, sőt egyáltalán nem erről szól ez a történet. A Magyar Köztársaságnak van egy csodálatos, tényleg egész Európában unikumnak számító kisebbségi politikája, kisebbségi törvénye, kisebbségi választási és önkormányzati rendszere. Ebben helyet kapnak azok a nagy kisebbségek, amelyek évszázadok óta, nagyon régen, nagyon hosszasan velünk - én is szlovák is vagyok, tehát mondjam azt, hogy én velük, tehát ezt nem tudom elmagyarázni, hogy ki kivel - élnek közösen.
De nem minden településen van minden kisebbség hagyományosan, több száz év óta együtt élő kisebbségként jelen. A mi törvényeinket eddig kihasználták, és olyan megoldásokat alkalmaztak néhányan, egyesek, páran, hogy magukról azt állítva, hogy ők e kisebbséghez tartoznak, megjelentek ezeken a helyeken, ahol korábban ennek nem volt hagyománya. Hogy mondjak egy egyszerű példát: a XVII. kerületben két nagy kisebbség, a szlovák és a német - és nem sváb, mert nem svábok, hanem németek - és a cigány kisebbség mint harmadik létezik együtt, amióta ezek a községek léteznek. Nem három kisebbségi önkormányzatunk van, hanem sokkal több, mert megjelentek ezek a kisebbségek.
Bocsánat, hogy kétpercest kértem, majd folytatom a következőben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés