DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Nekünk az a fontos, hogy a hagyományosan létező kisebbségeknek - és akik oda beköltöznek, mert beköltözés is lehet - teret adjunk önazonosságuk megvalósítására, megélésére és képviseletük megteremtésére. De nem szabad megengednünk, hogy bárki, egyesek, néhányak, némelyek saját céljaik érdekében visszaéljenek a kisebbségi léttel, illetve azzal, hogy mások kisebbséghez tartoznak. Ez az alkotmányossági probléma nem küszöbölődik ki ezzel a javaslattal. Sok mindenben igaz már, hogy megoldottuk a problémát, de alapvetően gond van ezzel a javaslattal.

(13.40)

Sajnálom, hogy Hargitai képviselő úr kiment, mert neki akartam mondani, hogy nálam sincs a bölcsek köve, az én módosító indítványaim csak arra jók, hogy segítséget nyújtsanak ahhoz, hogy tovább gondolkodjunk. Nem nálam van a bölcsek köve sajnos, mert ha nálam lenne, akkor itt mondanám el, már bocsánatot kérek, a tutit, hogy éspedig így kell megoldani a kisebbségek képviseletét.

Sajnos nem vagyok ilyen felkészült alkotmányjogász, nem vagyok ilyen felkészült ember. Sajnálom, mert akkor tudnék igazán segíteni az összes magyarországi kisebbségnek és mindannyiunknak.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu