BARSINÉ PATAKY ETELKA (Európai Parlament, Európai Néppárt és Európai Demokraták Képviselőcsoportja): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miért kértem európai parlamenti képviselőként szót a mai kormányprogram vitájában? Nos, az Unióban a politika jelentős része közös politika, a szabályok Brüsszelben születnek. Így van ez az infrastruktúrával is, amiről részletesebben szeretnék szólni. 2004. május 1-je óta vagyunk tagok.
(18.20)
E két év alatt Brüsszelből nézve a kormány nem jól vizsgázott. Az európai közös szabályok kreatív - vagyis magyarul: kijátszó - értelmezése vagy figyelmen kívül hagyása rendre megszégyenítést és több esetben szabálysértési eljárást vont maga után.
Tisztelt Ház! Itt nem lehet az előző kormányokra visszamutogatni. Ez a két év az első Gyurcsány-kormány öröksége a második Gyurcsány-kormányra. A legnagyobb visszautasítást a kormány az autópálya-építés finanszírozásában kapta, és az országnak, a lakosságnak ez a téves lépés több milliárd forintjába került, miközben az autópályáknak a gazdaságra gyakorolt hatása az idővel folyik el a rosszul összerakott finanszírozáson keresztül.
Ma már meg lehet állapítani, hogy hiba volt így építeni autópályát, hiba volt az autópálya-építésnek fedezet nélkül nekiugrani. Különösen hiba volt ez, kérem, akkor, amikor fél év múlva megnyílnak az európai uniós források, amelyekből az autópálya-építési költségeket 50, de esetenként 85 százalékban fedezhetnénk. E pénzeknek nincs évtizedekre megterhelő tőkeköltsége, a hiteleknek kamata. Ezeket a pénzeket, kérem, az európai költségvetés fedezi. Nem igaz, hogy nincs közpénz autópálya-építésre, de jól kell tudni hozzá Brüsszelben tárgyalni. A kormány rosszul ütemezte az autópálya-beruházásokat, és többek között ezért nem volt képes uniós pénzeket bevonni. És mi történik közben? A nem megfelelő előkészítés miatt féléveket, esetenként egy évet is késik az autópálya-építés, gondoljunk itt a görbeháza-nyíregyházi szakaszra, miközben nem voltunk képesek arra, hogy az Unió megnyíló pénzforrásait ütemeiben tervezzük és építsük az autópályákat. Nos, eddig az örökség, eddig az első Gyurcsány-kormány öröksége a második Gyurcsány-kormányra.
Mi következik most? A kormány által felvázolt új autópálya-építési finanszírozási konstrukció ismét egy sor új kockázati elemet tartalmaz. Kedves képviselőtársak, kormányzati és ellenzéki padsorokban, nem hivatkozhatnak önök majd arra, hogy nem jött ide senki az Európai Parlamentből, és nem mondta el azokat a kockázatokat, amelyek mellett önöknek majd dönteni kell. Én a piaci megoldások mellett emelek szót. A nyílt, átlátható verseny sok előnnyel járhat - de itt nem erről van szó! A piaci elemeket a saját korábbi hibáinak elfedésére használja a kormány ebben az újonnan bejelentett konstrukcióban, miközben valójában saját magával köt szerződést, amelynek feltételeit is saját maga szabja meg. Kedves, tisztelt Ház, ez egy meglehetősen cinikus megoldás.
További kockázati tényező, hogy legkésőbb 2012-ig minden egyes európai uniós tagállamnak át kell térnie az úthasználattal arányos elektronikus díjszedésre. Magyarországon készült erről egy vitaanyag - úgy hívják, hogy Zöld könyv -, de a megvitatása félbemaradt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Meglehetősen nagy politikai kockázata van annak, ha ezt a fajta díjszedési eljárást a társadalom nem fogadja el. Egyébként csak úgy megemlítem, hogy az erre vonatkozó, az elektronikus díjszedésre vonatkozó tendert a nemzetközi szakma visszautasította, nem fogadta el. Tájékozódtam az Európai Utak Szövetségénél, akik maguk is ajánlanak magántőke-bevonást, de felhívják a figyelmet arra, hogy a mindenkori költségvetés sok ilyen típusú kötelezettségvállalás esetén nem képes fizetni. Ez történt Portugáliában; pont ellenkező a példa, mint ahogy a legutóbb hallottuk Kóka miniszter úr előadásában, de erre mutat rá a brit gyakorlat is.
Tisztelt Ház! Az egész nem tekinthető közjavakkal való felelősségteljes gazdálkodásnak. Ezért felkérem a kormányt, hogy a programjában szereplő, nagyobb infrastruktúrát érintő döntések előtt kérje ki az Állami Számvevőszék írásos véleményét, és ismertesse önökkel itt, a parlamentben. Elég végre az üzleti titkokkal való elkendőzésekből, elég a piacinak beállított kreatív ötletekből!
Azt tapasztalom, hogy a kormányzat nem tud megbirkózni a tagságunkból következő feladatokkal, rendre késésben vagyunk. Az autópályákon nem működik a 112-es hívószám, Brüsszel szabálysértési eljárást indított ellenünk. Az Európai Bizottság panaszt emelt azért, mert a Magyar Polgári Légi Közlekedési Hatóság az uniós szabályokat nem betartva adja ki a légi közlekedési alkalmassági bizonyítványt. Megkéstünk a digitális tachográffal. Ezek látszólag kis ügyek, de egyes szakmák szempontjából húsba-vérbe vágó kérdések lehetnek. A magyar fuvarozót január óta Spanyolországban megbüntethetik azért, mert a magyar kormány nem készült el időre. A magyar kormány hibája miatt azokat a fuvarozókat, akiknek a versenyképessége folyamatosan romlott az elmúlt két évben, akikkel a kormány a megkötött megállapodást csak részben volt képes teljesíteni, és mi ott, Brüsszelben, az Európai Parlamentben hiába harcolunk ki előnyöket a számukra, ha idehaza közben a kormánynak még elképzelése sincs arról, hogy majd ez a kétszázezer vállalkozó hogyan fog megküzdeni azzal a problémával, hogy a 2007-es bővítéssel megjelennek a román és bolgár versenytársak, akik harmadannyi költséggel dolgoznak!
Az Új Magyarország program fő célkitűzései mérlegelésre kerülnek Brüsszelben is, mert mind a huszonöt tagállamnak el kellett készíteni a saját cselekvési programját, amelyet évente értékel a Bizottság és a Parlament. Magyarország az elmúlt években rendre szégyenpadra került a saját maga által vállalt program alapján. Ez nem ismétlődhet meg! Ebből a kormányprogramból hiányzik az elmúlt két év valós értékelése, ami garanciát jelenthetne arra, hogy az új programot önök képesek ténylegesen megvalósítani. Pedig higgyék el, hogy Brüsszelben és itthon is csak ez az egy dolog számít. Nem a szavak, hanem a program megvalósítása. Én ezt a programot így nem tudom támogatni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés