PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány programjában mindannyian olvashattunk arról, hogy hazánk történelmi esélyt kapott az Európai Unió tagjaként. Nézzük hát meg, hogyan is éltünk ezzel a lehetőséggel!
A miniszterelnök úr azt mondta, hol is van a mérce. A kirobbanó gazdaságról és az uniós érdekérvényesítésről szóló sikerpropagandával szemben a valóság az, hogy Magyarország az uniós források felhasználásában abszolút sereghajtó. Az Európai Bizottság jelentése alapján 2004-ben hazánk a bruttó nemzeti jövedelmének csak 0,25 százalékát könyvelhette el tiszta nyereségként. Ez az új tagállamok között a legalacsonyabb szám. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egy főre jutó támogatás értéke mintegy 16 euró, azt is mondhatnám, hogy körülbelül 4000 forint. Tudják, körülbelül ennyi két mozijegy, egy kevés kóla és popcorn. Eddig ennyi hasznunk volt egy főre vetítve a magyar kormány hibájából az uniós tagságból. Szinte hihetetlen és hiteltelen pénzügyi bűvészkedés mellett eddig az előlegekkel együtt a 2004-2006-os keret kevesebb mint 30 százalékát fizették ki.
Tudja, Józsa képviselő úr, az eddigi időszak legnagyobb vesztesei az önkormányzatok, a civil szervezetek és azok a vállalkozások, amelyek hiába várták az európai uniós források kifizetését, nem kapták meg, fennmaradásuk érdekében hitelt vettek fel, és még ma is erre kényszerülnek.
Az elmúlt éveknek volt még egy másik jellemzője, mégpedig a munkanélküliség növekvő rátája. 2006 elejére ez a szám mintegy 7,8 százalék lett. Különösen számottevő, hogy ez a növekedés főleg a fiatalok és főleg a nők tekintetében volt egyre jelentősebb. Sajnos az Európai Unión belül Magyarországon volt a legnagyobb.
Ennél is súlyosabb probléma, hogy ma nálunk száz emberből csak harmincnyolcan dolgoznak, harmincnyolcan tartanak el száz embert, azaz ez azt jelenti, hogy kevesen tartanak el sokakat. Erre a helyzetre kellett volna kormányprogramot készíteni. Nem ez történt. A valós problémákat szőnyeg alá söpörték, a választási ígéretekhez képest több helyen visszaléptek - ez az új Magyarország programja.
Idézek ebből a programból: "A rendelkezésre álló EU-s forrásokból a történelmünk legnagyobb fejlesztési programja fog megvalósulni." A kérdés csak az, képviselőtársak, érnek-e még ezek a nagy szavak valamit, amikor a valóság az, hogy az ígéretek és a tettek között majd fényévnyi a távolság. A kérdés csak az, hogy ezek a fejlesztések egy szűk csoport érdekében lesznek; a kérdés csak az, hogy ezeknek a fejlesztéseknek miért nem találjuk meg a prioritásait.
A felületes olvasónak már-már úgy tűnik, talán első olvasatra önöknek is, hogy minden megvalósítható ebből a fejlesztési forrásból. Arról már szinte szégyellek szólni, hiszen önök oly gyakran emlegették a húzóágazatokat, mintegy csodaszerként emlegették, csak sajnos ez a fejlesztési program ezeket, ugyanúgy, mint a kampány, elfelejtette részletezni. Hogyan is érezhetné azt az egyszerű ember, hogy ez a program érte készült? Hiába keresi az elmúlt években megígért töltést, tározókat, egyiket sem találja - csak az árvíz jött el újra. Hiába mondja a gyermekének, hogy dolgozzon a megígért munkahelyeken, ha ott a végeken - tudják, fenn, Észak-Magyarországon és lenn, délen - nincsenek új munkahelyek. Lehet, hogy önök nem is tudják, hogy vannak olyan kistérségek, ahol minden ötödik ember munkanélküli? És nemhogy javulna, hanem egyre romlik ezeknek a térségeknek a helyzete. A lemaradó térségek nemcsak lemaradnak, hanem le is szakadnak, és akiknek munkájuk van, azok sem lehetnek felhőtlenül boldogok, mert ugyanolyan munkáért kevesebb bért kapnak, mint a gazdagabb régiókban.
Tisztelt Képviselőtársak! Kínálhat számunkra páratlan lehetőséget az Unió; ha nem tudunk élni vele, ez semmit sem fog érni. Az EU-s források elérése így csak kevesek kiváltsága és sokaktól megfosztott lehetőség marad. Kisemmizett vállalkozások, önpusztulásba kergetett falvak és a hazai érvényesüléstől megfosztott, külföldre küldött fiatalok fogják jellemezni a kormány tevékenységét.
(16.50)
A polgári oldal értékrendje és célja nem ellentétes az európai integráció eszmeiségével, azonban ezt a közös célt csak akkor tudjuk szolgálni, ha a nemzeti sajátosságokat előtérbe helyezzük. Tudják, ez kellene a programba is, de ez az, amiről a program említést sem tesz.
A versenyképesség javítását, a GDP növelését önökkel ellentétben azonban nem célnak, hanem eszköznek tekintjük. Számunkra csak az a fejlesztés a sikeres, amely az emberek érdekét és boldogulását szolgálja. Ennek vannak alappillérei, úgymint a család és a gyermekvállalás presztízsének megteremtése, gazdaságélénkítés a vállalkozások támogatásával, társadalmi és területi szolidaritás, úgy, mint a kormányprogram címe - szolidaritás -, erről kellene szólnia a programnak, de nem teszi. Ezek a célok pedig, ha megtették volna, könnyen kijelölték volna a feladatokat is, olyan feladatokat, mint az elmaradt térségek felzárkóztatását, a térségek megtartóerejének növelését, a fizikai elérhetőség javítását, munkahelyek teremtését.
Számunkra a fejlesztéseknek csak egy célja lehet: a gyarapodó nemzet, számával, javaival, egészségével, önbizalmával és közösségi erejével gyarapodó nemzet. Jó szívvel ajánlom önök számára, tisztelt miniszterelnök úr, ön számára is céljainkat megfontolásra.
Miniszterelnök úr, az önök programja méltánytalan az önöket megválasztó választópolgárokkal szemben. (Kuncze Gábor: Mégiscsak el kellene olvasni a programot!) Igazságtalan, Kuncze úr, mert nem veszi figyelembe hazánk valós problémáit, és őszintétlen, mert nem tud szembenézni a saját maga teremtette valósággal.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés