DEÁK ANDRÁS (KDNP): Ha jól emlékszem, nyolcadikos koromban tanultam, hogy az emberi szemnek van egy úgynevezett vakfoltja. Ha ügyesen az ujjunk hegyét egy állásba tesszük, a szem nem látja. Ez jutott eszembe, amikor hallgattam itt a hozzászólásokat. A ködös múlt világosan látszik a kormánypárti képviselők számára, a távoli jövő szintén. Egy dolgot nem látnak, a vakfolt ide terjed ki: 2002-től 2006-ig, plusz még ezek az adótörvények. Ez valahogy elkerüli a kormányzó koalíció képviselőinek a figyelmét, ez valahogy nincsen ott a szemük előtt.
Kétféle egyensúly létezik, az egyik egyensúly, amit a Fidesz kínált a választási kampányban: csökkentsük a befizetéseket, a felszabaduló tőke munkahelyeket teremt, és ezáltal a foglalkoztatottság megnövekedése és a forgalom megnövekedése miatt az adóbevételek megnőnek. Nem vagyok közgazdász szakember, de annyit mondhatok, hogy ilyen azért már történt a világban. Legalább egy példát én is tudok mondani: Reagan elnöksége alatt, amikor az amerikai államháztartás, büdzsé rossz állapotát Reagan elnök ilyen módon javasolta megoldani. Megválasztották, megvalósította a programját, és valóban egy 12 éves virágzása volt az amerikai gazdaságnak ezután. Ez egy olyan alternatíva volt, megkérdezték tőlünk, hogy akkor a Fidesz és a KDNP mit kínál alternatívának, amit ez a Fidesz és KDNP választásra javasolt. A kormányzó koalíció, a mostani MSZP-SZDSZ koalíció - különösen az SZDSZ-ről a "több SZDSZ, kevesebb adó" szlogen maradt meg a fejemben - szintén kínált valamit a választópolgároknak.
A választáson a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt szövetsége vereséget szenvedett. Ezután - idézem miniszterelnök urat - egy útelágazáshoz értünk, egy irányba elindult az ország. Ettől a pillanattól kezdve a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt felelőssége megszűnt, hiszen nem az általuk kínált gyógymódot választották; mert azért ne felejtsük el, mi igenis beszéltünk arról, hogy rossz helyzetben van az ország, az MSZP-SZDSZ-koalíció erről elfelejtett tájékoztatást nyújtani, sőt tudatosan megtévesztették a választópolgárokat abból a célból, hogy megnyerjék a választást. Aztán a választás másnapján vagy harmadnapján saját maguk vagy a holdudvarban lévő közgazdászok hirtelen rájöttek arra, hogy huhú, itt valami baj van, sőt a miniszterelnök úr is elő tudta venni a tollát, és le tudta írni, hogy nagy a baj. Két nappal a választás után.
Együttműködést követelnek tőlünk. Emlékezetbe idézem Semjén pártelnök úr kijelentését: a Kereszténydemokrata Néppárt egyenlő teherviselés mentén kész az együttműködésre. Erről a pártelnöki kijelentésről nem volt szó azóta sem. Senki nem kommentálta. Van bennünk szándék az együttműködésre, egyenlő teherviselés mellett. Ha a terhek egyharmadát a választópolgárok, egyharmadát a kis- és középvállalkozók, egyharmadát pedig a multinacionális cégek és a pénzügyi szektor állja, a Kereszténydemokrata Néppárt ezt tárgyalási alapnak tekintette volna, de ezekben a törvényekben ez nem valósul meg. A terhek 80 százalékát az állampolgárokra rakják rá. Ez természetesen nem alkualap.
Van egy másik példám is. A gazdasági bizottság ülésén mögöttem ült a magán-biztosítópénztárak egyik vezetője, ennek a szövetségnek a vezetője, és nem ismerte az eljárásrendet, hozzá akart szólni, amihez neki egyébként joga lett volna. Tőlem kért tanácsot, hogy mit csináljon. Én mint képviselő, jeleztem az elnök úrnak, hogy van itt mögöttem egy derék ember, akit meghívtak egyébként erre az ülésre, és szeretné elmondani a véleményét a rá vonatkozó törvénycsomagról. Az MSZP egyik prominens képviselője, aki a gazdasági életben is ismert, nem értette, hogy miről van szó, és megkérdezte egy másik, szintén nagy hatalmú SZDSZ-es politikustól, hogy micsoda ez? És akkor a nyílt színen, mikrofonba bemondta: á, ez csak a Deák-féle lobbi! Ennyi volt az együttműködés. Az a szakember, az az ember, aki körülbelül 150 ezer embert képviselt, és el akarta mondani, hogy milyen gondok lesznek a törvényben, pusztán azért, mert tőlem kérdezte meg - életemben nem láttam még -, hogy hogyan kell hozzászólni, attól a pillanattól kezdve egy bélyeget kapott a homlokára, és mondhatott ő ott akármit, abban a pillanatban az a javaslat, amire Deák András ellenzéki képviselő hívta föl a figyelmet, egy érvénytelen, rossz és elutasítandó dolog volt.
(16.30)
Ennyit az együttműködésről, amit önök egyébként a széles nyilvánosság előtt mindig szeretnek hirdetni.
Azt állítják, hogy ez "A csomag"; nagy betűvel, nagy a-val: "A csomag", és nem lesz több csomag. Azért én zárójeles megjegyzésként szeretném még néhány dologra felhívni a figyelmét. Néhány csomagocska azért van még, csak azokat nem "A csomag"-nak fogják hívni: a villanyáremelést, a gázáremelést - költségvetést fogunk tárgyalni ősszel, azért ne felejtkezzünk el róla, hogy ott is jó vastag ceruzával fognak dolgozni a kormánypárti képviselők -, a gyógyszeráremelést, és még sok mindent mondhatnék. Vannak itt még csomagocskák elrejtve, csak ezt még nem ebbe a csomagba tették bele önök.
Azt mondta a pénzügyminiszter úr, hogy paragrafusonként 5 milliárd forint van. Ez természetesen csak a törvényjavaslatban lévő dolgokra vonatkozik (Dr. Veres János: Te mondtad!), hiszen a csomagocskák költségei ide nincsenek beszámítva. Egyetlenegy példát megkérdezek önöktől: villanyáremelésre készülnek, azt nem tudják nekem megmagyarázni, hogy miért. A villamosenergia-szektor magánkézben lévő termelői, illetve elosztói körülbelül 20-22 százalékos nyereségkulccsal dolgoztak tavaly - 20-22 százalékos nyereségkulccsal. Az áram árában egy fitying állami támogatás nincsen.
Mi teszi szükségessé azt, hogy most megint 10 százalékkal vagy 14 százalékkal árat emeljünk? Azt mondják meg, mi teszi szükségessé? Erről egy büdös szó nem hangzott el! És ebben a teremben nem is fog elhangzani, mert egy miniszteri rendelettel fogják végrehajtani; mint árhatóság, a gazdasági miniszter azt fogja mondani, hogy 14 százalékkal magasabb ezentúl a villanyáram ára. 22 százalékos haszonkulccsal dolgoztak tavaly. A legmagasabb hasznot elérő cég 29,6 százalékos adózás utáni nyereséget ért el - 29,6 százalék! És ezért most a pénzügyminiszter utasítani fogja a gazdasági miniszter urat, hogy emeljék fel 14 százalékkal a villany árát? (Dr. Veres János: Én?) Igen, igen, mint a költségvetésért felelős miniszter. (Dr. Veres János rázza a fejét.)
Nagyon elszaladt az idő, nem akarom elvenni mások elől a szót. Egyetlenegy dolgot szeretnék még elmondani. Az evásokra azt mondták, nagyon-nagyon-nagyon jól fognak járni. Megkérdezte valaki az evásokat, hogy szeretnének-e ilyen nagyon-nagyon-nagyon jól járni?
Molnár képviselő úr mint az MSZP vezérszónoka mondta, nem egy kétperces hozzászólásban valaki idegesen mondott valamit, a vezérszónok felolvasta a szöveget: nagyon-nagyon-nagyon jól fognak járni.
A pedagógusokról is szó esett - meg fogják emelni az óraszámukat. A Pedagógusok Szakszervezete megkérdezte a kormánytól: valaki ellenőrizte már, hogy a pedagógusok hány órát dolgoznak? Mire föl emelik meg 20 százalékkal az óraszámokat? 20-ról 24 órára akarják a heti óraszámot fölemelni. Ellenőrizték már? Nyugati összehasonlításokat mondanak. Van arra bizonyíték, hogy ugyanannyi a munkája egy magyar pedagógusnak a tanítási órán kívül, mint amit egy nyugati pedagógus csinál? Az letanítja a maga óráit, és kész, mehet hazafelé. Magyarországon a pedagógus a pedellusitól kezdve a pénzbeszedőn keresztül mindenféle munkára van kötelezve. Ezt hol számították be akkor, amikor azt mondják, hogy rendezni kell az óramennyiséget? A normarendezés a Rákosi-időben volt szokásos. Úgy gondolom, hogy esetleg ez az idő jött vissza.
Az önkormányzati képviselői létszámot, azt mondják, hogy csökkenteni kell. Azt hiszik, hogy ez megoldja az ország gondját? Egy kis faluban, ahol van 600-800 lélek, és már most sem vesznek föl semmit a képviselők, ha a létszámukat csökkentik, akkor ez fel fogja virágoztatni ezt az országot? Minél kisebb településen és minél szegényebb településen dolgoznak ezek az önkormányzati képviselők, annál kevesebbet kapnak, mert lemondanak róla, mert tudják, hogy milyen felelősséggel tartoznak a saját közösségüknek. Azt hiszik, hogy ha most ötből elvesznek kettőt, akkor ez jó lesz az országnak?
Molnár képviselő úr, aki az MSZP vezérszónoka volt, azt mondta, átmenetileg van szükség erre. Végiglapoztam (Felmutatja.), egyetlenegy paragrafusban sincsen benne, hogy ez átmeneti. Ez a mese hozzá, hogy ez átmeneti. Bevezetik ezeket, és ezek állandósulnak.
Amit a házipénztárral kapcsolatban mondtak, szeretném tájékoztatni önöket, hogy az a tény, hogy 1000 milliárd forint van a házipénztárban - a pénzügyminiszter úr állította, bizonyára így van, hiszen az ő hozzáértését senki nem vonja kétségbe -, ez önök szerint bizonyíték arra, hogy ott lopnak? (Dr. Veres János: A mikrók...) Mert tulajdonképpen azt mondták, hogy szabálytalanul, adómentesen használják föl ezeket a pénzeket, azért van szükség ezekre az intézkedésekre.
Ahelyett, hogy a pénzügyi szektort adóztatnák meg jobban - nem vagyok én ellensége sem a multinacionális cégeknek, sem a pénzügyi szektornak, de azt azért el kell hogy mondjam, hogy az Európai Központi Bank statisztikái szerint az Európai Unióban a magyarországi bankszektor a legjövedelmezőbb az egész Európai Unióban: 25 százalékos saját tőkéhez viszonyított nyereséget érnek el a bankok. Miért nem őtőlük vesznek el pénzt? Miért nem őtőlük? Inkább azt mondják, hogy elinflálják - ez egy nagyon szép közgazdasági kifejezés; bankárok szeretik mondani: elinfláljuk a pénzt. Ez azt jelenti, hogy a Rózsi néni, aki egy faluban él, és van 100 ezer forintja, holnaptól kezdve az már csak 95 ezret ér, mert elinflálták. Hiába szegény valaki, nem tud elmenekülni ez elől, mert a kis megtakarított pénzét elinflálják, ahelyett, hogy a gazdasági élet olyan szereplőitől vennék el a pénzt, akik felháborítóan magas nyereséggel dolgoznak.
Most már tényleg befejezem. A miniszterelnök úr azt mondta, hogy egy éjszaka elég meghozni a megszorító intézkedéscsomagot. Hargitai János képviselőtársam mondta, hogy ez egy egyéjszakás kaland volt. Igen, ez a miniszterelnök egyéjszakás kalandja volt, de a kijózanodás keserű másnapját az egész ország fizeti meg.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés