FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A minap Gödöllőn, ahol lakom, a buszmegállóban egy ismerős nyugdíjas megkérdezte tőlem, hogy az idén meg fogja-e még kapni a 13. havi nyugdíj esedékes részét. Elismerem, bevallom, hogy akkor és ott ezt a kérdést nem is igazán értettem. Mondtam, hogy nincs szó arról, hogy a 13. havi nyugdíjat eltörölnék, ő viszont azt mondta, hogy nem, nem, ő ezt így hallja, a környezetében lévő nyugdíjasok ezt így tudják. A dolgot, a történetet itt és ma, azt hiszem, már sokkal jobban értem, mert ha belegondolunk, kedves képviselőtársaim, ha az emberek hallgatnak minket, nem biztos, hogy könnyen eligazodnak azon, amit itt mi egymásnak mondunk.

Ellenzéki képviselőtársaink, bár már nem sokan vannak, nem tudom más szóval mondani, ne haragudjanak, elég rendesen riogatnak. (Lengyel Zoltán közbeszól.) Miközben volna miről beszélni, javaslatokat tenni, hajlamosak önök inkább sokszorosára nagyítani, időnként eltorzítani, másrészről elhallgatni kicsit az adó- és járulékváltozások várható következményeit, és hajlamosak, én úgy érzem, ezeket az intézkedéseket olyan más területekre is kiterjeszteni, amikhez semmi közük. Éppen ezért, talán így a vita végén megengedhető, hogy néhány tételt, amit ugyan már sokszor elmondtunk, megismételjek. Olyan tételeket, amelyek a szolidaritás elvének érvényesülését egyértelműen igazolják.

Megismételném mindenekelőtt azt, amit ma reggel miniszterelnök úr is elmondott. Úgy szólt, amit mondott: "Az egyensúlyteremtő program nem azért van, hogy a védteleneket tovább sújtsuk, hanem éppen ellenkezőleg, azért, hogy a védtelenekre vigyázzunk, mert ők akkor kerülnének végképp lehetetlen helyzetbe, ha ezt a programot nem tudnánk, nem mernénk megvalósítani." Hadd térjek vissza a buszmegálló példájához. Az adócsökkentési program elhalasztása, amit most kétségtelenül megteszünk, nem azért van, hogy ezt a korábban elfogadott nyugdíjemelési program elhalasztása kövesse, hanem éppen ellenkezőleg, azért, hogy azt a nyugdíjemelési programot, amit az elkövetkező évekre elterveztünk, meg is tudjuk valósítani. És azért, hogy megmaradjon a 13. havi nyugdíj, és azért, hogy legyen továbbra is biztos fedezete az évenkénti nyugdíjemelés már megszokott rendjének. Annak a rendnek, amelyről képviselőtársaim itt ma délután is beszéltek, és amelyről tudjuk, hogy az úgynevezett nyugdíjaskosárban lévő áruk és szolgáltatások árának emelkedését veszi figyelembe, tehát bizonyos mértékig kompenzálni fogja az áfakulcs emelésének hatását is a nyugdíjasok jövedelmére.

És hadd ismételjem tovább. Senki nem mondta, hogy a bevételnövelő és a kiadáscsökkentő intézkedések ne jelentenének terhet majd' minden magyar állampolgárnak, a lakosságnak és a vállalkozásoknak is. De azt igenis mondjuk, hogy nagyon helyesen, a terhek nagyobb részét a tehetősebbek, az átlagot meghaladó jövedelműek, a nagyobb vagyonnal rendelkezők viselik majd, míg a terhek kisebb része jut majd a kevésbé tehetős, az átlagos vagy az átlag alatti jövedelemmel rendelkezőkre, az igazságos közteherviselés szellemében - mondom még egyszer.

És hadd idézzem pénzügyminiszter urat. Ő ma is elmondta, a szociális ellátások nem sérülnek, a családtámogatási rendszer megmarad, és az otthonteremtés támogatásának legtöbb eleme úgyszintén. Közöttük a legfontosabbak a megemelt szocpoltámogatás, a Fészekrakó-program, a lakbértámogatás vagy a panelprogram. És hadd soroljam tovább. Az szja a kiskeresetűeknél továbbra sem lesz több. Az adócsökkentési programot ezen a ponton betartjuk. Ez is többször elhangzott, ami azt jelenti, hogy a 18 százalékos adókulcs sávhatára megnövekszik, a jelenlegi 1 millió 550 ezer forintról 1 millió 700 ezer forintra, és a minimálbérek adómentessége továbbra is megmarad. Ez is fontos, és ezt is érdemes megismételni, azt hiszem.

És végül, kedves képviselőtársaim, hadd ismételjek meg még egyetlenegy számot. Egy olyan számot, amelyet érdekes módon, valamilyen rejtélyes módon ellenzéki képviselőtársaim soha nem mondanak. Márpedig tény az, hogy az elmúlt négy évben Magyarországon a keresetek reálértéke egyharmadával növekedett. Messze nagyobb mértékben, mint ahogy azt a gazdaság teljesítménye lehetővé tette volna, messze nagyobb mértékben annál, mint ahogy a gazdaság teljesítménye fejlődött. Az elkövetkező két évben a keresetek reálértéke kétségtelenül, a számítások szerint néhány százalékkal csökkenhet, de különösen a jövedelmek a ciklus végére ismét növekedhetnek.

(20.20)

Így számolhatunk most, és ha így számolhatunk most, akkor 2010-ben elmondhatjuk majd, hogy az elmúlt nyolc évben Magyarországon a keresetek - átmeneti ingadozásokkal - több mint egyharmadával növekedtek úgy, hogy egyszersmind megteremtettük a további tartós, a szükségszerűen bekövetkező, a kiigazításoktól mentes növekedés feltételeit. Én azt hiszem, nem olyan nagyon rossz kilátás ez.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu