MOLNÁR ALBERT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Akinek már volt munkahelye vagy vállalkozása, tudja, hogy semmi nem megy könnyen, mindenért meg kell küzdeni. Erőfeszítéseinket az elmúlt években hitellel helyettesítettük. Ennek a kegyelmi állapotnak vége.

Egy olyan világgazdasági autósztrádán közlekedünk, ahol a mi autónk csak 90-nel tud menni. Az elmúlt években sajnos sem a sebességváltóba nem tettünk egy ötödik vagy hatodik sebességet, sem a motort nem erősítettük. A feladatunk az, hogy ezen a világgazdasági autópályán egy olyan autóval közlekedjünk, ami a 130-as megengedett sebességet lehetővé teszi.

Az előző négy évben az életszínvonal emelése volt a fő cél. Azt gondolom, ennek eleget tett a kormányzat, hisz bizonyított, hogy több mint 30 százalékos reálbér- és reálnyugdíj-növekedés következett be. A következő másfél-két év az egyensúly megteremtéséről fog szólni, és a 16 év elszalasztott, elhalasztott intézkedéseinek a bevezetéséről.

Miért van szükség a reformokra? Nap mint nap megtörténik velünk, hogy bemegyünk egy üzletbe, és azt mondja nekünk az eladó, hogy kér számlát vagy nem kér számlát. A jobbik eset az, amikor azt mondja, hogy akkor úgy olcsóbb, a rosszabbik az, amikor a teljes áfát zsebre teszi. Ha elnézőek vagyunk, ha szemet hunyunk, akkor ezt a be nem fizetett adót valamennyiünknek kell megfizetni. De egészen más helyzetek is előállnak, amikor mindenki felelőssé válik az adófizetésért. Rosszabb az, amikor a jogkövető vállalkozó kerül versenyhátrányba az adócsaló vállalkozók miatt. Azt gondolom, részben meg kell őket védenünk, részben pedig az adóbevételeket biztosítanunk kell.

Ha nemzetközi összehasonlításban nézzük a magyar államháztartás helyzetét, akkor azt látjuk, hogy a magas deficitet nem a bevételek alakulása hozza.

(13.30)

Nagyjából ugyanannyi az államháztartás bevétele, mint a többi fejlett nyugat-európai országban, a hiány növekedését egyértelműen inkább a kiadások nagy mértéke okozza.

A kormányzati szektor kiadása nagyjából 50 százalék körül van, ez 2000-ben 53 százalék volt, most 50,5 százalék, tehát nagyjából 50 százalék körül van, ez 3 százalékkal magasabb a fejlett nyugat-európai országok kiadásánál, és 5 százalékponttal magasabb a velünk együtt csatlakozott többi tíz új EU-s ország átlagánál. És tudják, nem is az a baj, hogy többet költünk erre a közigazgatásra, állami pénzeket, hanem az, hogy a lakosság nem érzi, hogy többet költünk erre, mert nem érzi, hogy jobb az egészségügyi ellátás vagy az oktatás. Az állami feladatellátásra körülbelül 5 százalékponttal fordítunk többet a bruttó hazai termék arányában, mint a velünk csatlakozó többi tíz új tagállam, '99-ben ez 42,5 százalék volt, 2005-ben 46,5 százalék - változtatnunk kell.

Ha a dologi kiadásait nézzük az államnak, akkor az elmúlt tíz évben 30 százalékos reálnövekedés valósult meg ebben a szférában, a bruttó hazai termék 6-7 százalékát költöttük áruk vagy szolgáltatások vásárlására adóforintokból. Az EU fejlettebb országai is ennyit fordítanak, de a velünk együtt csatlakozók vagy Portugália, vagy Spanyolország ennél 2-3 százalékponttal kevesebbet fordít.

Ha a béreket és járulékokat nézzük, az erre fordított állami kiadások a bruttó hazai termék arányaiban sokkal magasabbak, mint akár a velünk csatlakozók vagy a mai EU-országok. Az e járulékokra és bérekre fordított GDP-arányos kiadások reálértéke az elmúlt tíz évben 60 százalékkal nőtt, csak az utolsó évben ebből 55 százalék a teljesítés.

A kiadásnövekedés annak ellenére jött létre, hogy a közszférában dolgozók száma 6 százalékkal csökkent az utóbbi hat évben. Szociális kiadásokra 18 százalékot fordítunk a bruttó hazai termék arányában, ez nem sok, ez inkább átlaga az Európai Uniónak, a tendenciája az, ami inkább arra ad okot, hogy figyeljünk rá, hisz felelősségünk van abban, hogy csak a gazdaság teherbíró képességét figyelembe vevő intézkedéseket hozzunk. Az elmúlt tíz évben egyébként a szociális kiadásoknak a reálértéke 44 százalékkal nőtt.

Ha összefoglalhatnám: az egyensúlyi helyzet gyors intézkedéseket igényel, ezek részben bevételnövekedéssel valósíthatók meg, de tartós, hosszú távú hatás csak a kiadási oldal csökkentésével, erőteljes visszafogásával valósítható meg.

Mi történt az elmúlt tizenhat évben? Mit néztünk el? Mi az, amit elszalasztottunk? Amikor a politika haszonszerzésből, néhány szavazatért elhitette az emberekkel, hogy nem hat ránk a világpiac, bizony, azt gondolom, bűn volt. Amikor a 2002-es 24,8 dolláros átlagos olajárból 70 lett, és egyesek azt mondják, hogy meg kell védenünk az embereket a világpiactól - nem tudjuk megvédeni. 1974-ben ezzel megpróbálkoztak, ez akkor sem sikerült.

Ha az első négy hónapban a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait tekintjük, 135 milliárdos hiányt mutat a gyógyító-megelőző ellátásban, a gyógyszerkassza hiányában vagy a nyugellátások többletkiadásaiban - bizony, muszáj változtatni. Ha azt nézzük, hogy közel 170 kórházban akarunk hasonló, azonos színvonalú egészségügyi ellátást biztosítani, akkor nyugat-európai barátaink ránk néznek, és azt mondják, hogy ezt nem lehet ennyi helyen megtenni.

De 1990 óta történt más is: az egy óvodára jutó gyermekszám 83-ról 71-re, az egy iskolára jutó általános iskolás gyermekszám 313-ról 245-re, az egy szakmunkásképző iskolára jutó 533-ról 251-re, míg a gimnáziumi tanulók száma egy gimnáziumban átlagosan 385 tanulóról 262-re csökkent, eközben érdekes adat, hogy az intézményi létszám 9741-ről 10 603-ra növekedett. Nincs itt valami ellentmondás? Csökken a gyermeklétszám, közben nagyobb és nagyobb intézményszámmal látjuk el.

Csak 2002 óta az 1 millió 700 ezres tanulólétszám, akik az önkormányzati fenntartású intézményekben tanultak, közel százezerrel csökkent. Kis vigasz erre az, hogy a nem állami fenntartású intézményekben ez a létszám tízezerrel nőtt, de ez csak szépségtapasz, ez az egyházi iskoláknál és a művészeti oktatásnál következett be.

Arra sem lehetünk büszkék, hogy közel 60 ezer első diplomásnak adunk diplomát évente, amikor tudjuk, hogy csak 35-40 ezer tud tisztességesen elhelyezkedni a magyar gazdaságban, miközben nincs szakmunkásunk és nincs technikusunk.

Azt hiszem, az is az elmúlt tizenhat év sara, hogy a 3187 településen dolgozik 26 ezer képviselő, 45 600 köztisztviselő, 426 800 közalkalmazott, összesen 525 ezren dolgoznak az önkormányzatoknál. Talán nem is lenne baj, ha úgy érezné a lakosság, hogy ki van szolgálva - időnként úgy érzi, hogy inkább ki van szolgáltatva.

2006-ra odáig jutottunk, hogy mintegy 350 milliárdos azonnali beavatkozás szükséges, ennek a fele nagyjából bevételnövekedéssel, a másik fele megtakarítással tud összejönni. 2007-ben 1000 milliárd, 2008-ban is körülbelül 1000 milliárd az az összeg, amely ha 2008-ban majd körülnézünk, akkor láthatjuk, hogy esetleg lehetővé teszi azt, hogy valóban gondolkodjunk arról, hogy az eurót bevezessük-e.

Tehát ez a csomag, ami előttünk van, ez nem a nyári csomag, ez nem az első csomag - csak ez a csomag van; mert itt hallottam olyan gondolatokat is, hogy ez csak a kezdet. Nem, ez a kezdet és a vég, ez az egy csomag van a kormány kezében.

A gazdaság jelenlegi egyensúlytalan állapota a korábbi kormányok bátortalan politikájaként adódott össze. A felelősség a kialakult helyzetért tehát közös, az önöké is és természetesen a miénk is. Nem tagadható le ez utóbbi sem, nem tagadható le az sem, hogy az elmúlt négy évben mi sem voltunk elég bátrak a döntésekhez, mint ahogy annak idején önök sem voltak azok.

Gyakran hallani a Fidesz oldaláról, hogy nem reformról van szó, hanem megszorításokról. Nem tagadom, ebben van némi megszorítás, de úgy látszik, ismét meg kell tanulnunk "fideszül". Nem reform az államigazgatás költségeinek a megfelezése? Nem reform az egész kormányzati struktúra és működési elv átalakítása? Vagy nem reform a helyi közigazgatás ésszerűsítése, a megyerendszer átalakítására tett kormányzati kezdeményezés? Nem reform az egészségügy vagy az oktatási rendszer strukturális átalakítása? Én azt hiszem, hogyha azért valaki magába néz, ez mindenképp annak tekinthető.

Az elmúlt négy év során valóban jelentősen megromlott az államháztartás pénzügyi egyensúlya, ez igaz, ám most éppen a jövőnk biztonsága érdekében átmenetileg - és a szót nem győzöm hangsúlyozni -, körülbelül másfél-két év alatt mi helyreállítjuk az ország pénzügyi egyensúlyát, mi leszünk elég bátrak a népszerűtlen, de elkerülhetetlen intézkedések megtételéhez. Nézzük tehát, hogy mit is követel ez tőlünk!

Három törvényről tárgyalunk: az első az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról szóló T/229. számú törvényjavaslat. A magánszemélyeknél ez 2007. január 1-jétől kerülne bevezetésre, és az alapja: az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása alapján megállapított összevont adóalap, járulékalap felső határát meghaladó összeg után kell fizetni ezt a különadót, tehát 2007. január 1-jétől, a különadó a meghaladó rész 4 százaléka. Várhatóan ez olyan 6,5 millió forinttól fog belépni a mostani számításaink szerint.

A vállalkozások különadója már 2006. szeptember 1-jétől belép, amely minden társasági adóalanyra vonatkozik, viszont nem vonatkozik az alapítványokra, a közalapítványokra, a társadalmi szervezetekre, a köztestületekre, az egyházakra, és a lakásszövetkezeteket, a közhasznú társaságokat, a vízitársulatokat, az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakat, a szociális szövetkezeteket, az iskolaszövetkezeteket, az MRP-t és a közhasznú jogállással rendelkező nonprofit gazdasági társaságokat sem érinti. Az adó alapja az adózás előtti nyereségnek az adott támogatással növelt vagy kapott támogatással és osztalékkal csökkentett összege. Az adó mértéke, illetve az adó alapja 4 százalék.

(13.40)

A következő ilyen szolidaritási adó a költségvetési forrásból kapott kamattámogatások után fizetendő járadék, amit a hitelintézetek fizetnek 2007-től, amely egy adónak minősülő járadék. Ez az állami költségvetés forrásából kapott kamattámogatás után fizetett összeg. Ezen járadék mértéke 20 százalék.

A következő törvény, ami a T/230. számot viseli, a házipénztáradóról szóló törvényjavaslat. Ma a házipénztárban csak fikciókkal vagy gondolatokban elképzelt összegek vannak, olvastam 50 milliárdot, 100 milliárdot, 200 milliárdot, nem tudjuk, ez majd ki fog derülni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a vállalkozás ma mindenféle kockázat nélkül - akár indokolatlanul is - helyezhet a házipénztárba a vállalkozásából pénzt, és gyakorlatilag annak ma nincs módja, hogy ezt különösebben ellenőrizzük. Erre nincs szükség, azt gondolom, hogy ez mindenkinek találkozik az igazságérzetével, hogy rendet csináljunk a házipénztáraknál, hiszen ezen összegek általában már a valóságban nincsenek meg, és személyes jövedelemként használják ezt a jövedelemtulajdonosok ma általában. A napi készpénzforgalom kétszeresét meg nem haladó mértékű házipénztár-állományt tekintjük a vállalkozás mindennapi működéséhez szükséges állománynak. Az efölötti részre fog vonatkozni 2007. január 1-jétől az a 20 százalékos házipénztáradó, amit kivetünk.

A nagy csomag, amely a T/231. számot viseli, az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosítása, 30 különböző pénzügyi törvény módosítását tartalmazza.

Személyi jövedelemadóban legfontosabb, kiemelendő kérdések: megszűnik a szellemi tevékenység bevétele után annak 25 százaléka, legfeljebb évi 50 ezer forint mértékben érvényesíthető kedvezmény. Megszűnik a lakáshitel-törlesztés kedvezménye, azonban megmarad a szociálpolitikai kedvezmény, amely két gyermek után 2,4 millió forint. Megmarad a fiatalok otthonteremtési támogatása. Megmarad a jelzáloglevél-kamattámogatás, a lakbértámogatás, a panelprogram, és megmarad a közszférában a lakáskölcsön állami kezességvállalása is.

A 100 ezer forintos keret, amit a személyi jövedelemadó-bevallásnál kitöltünk, a következő elemekkel fog bővülni: a felsőoktatási tandíj, a közcélú adományok kedvezménye. Az élet- és nyugdíjbiztosításokra vonatkozó, az úgynevezett százezer forintos kedvezmény megtartása mellett a jövedelemkorlát 6 millióról 3,4 millióra fog csökkenni.

A megállapodás alapján fizetett járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és a magán-nyugdíjpénztári tagdíj kiegészítésének kedvezménye is beletartozna a jövőben az együttes évi 100 ezer forintos adókedvezményi keretbe, és ugyanúgy vonatkozna rá a 3,4 milliós jövedelemkorlát.

A mezőgazdasági őstermelői kedvezményre a 100 ezer forintos együttes adókedvezményi keret mellett megmarad az évi 6 millió forintos jövedelemkorlát. Tehát a mezőgazdasági őstermelők továbbra is 6 millióig vehetik igénybe a 100 ezer forintos adókedvezményt.

A nyugdíjat a mellette más, összevontan adózó jövedelemmel is rendelkező magánszemélyeknél az összevont adóalapba be kell számítani, ugyanakkor az arra jutó, adótábla szerint számított adómérték levonható. Tehát a nyugdíj továbbra is adómentes lesz, viszont a nyugdíj mellett keresett összegeknek más lesz az adóalapja.

A társas vállalkozások házipénztárában az előbb említett felhalmozott készpénz indokolt szintre csökkentése érdekében a kormányzat nyújt egy lehetőséget, amely eredménytartalékból lehetővé teszi, hogy a csökkentés mértékével megegyező osztalék kifizetését egyszeri kedvezményként 10 százalékos adókulccsal ösztönözze. Azt gondolom, sokan fognak ezzel élni.

A kereskedelemről szóló törvény végrehajtásával összefüggésben módosulnak az átalányadózásnál alkalmazott üzletköri jelzőszámok.

A társasági adóról: bevezetésre kerül az elvárt adó intézménye, amely az árbevétel mínusz eladott áruk beszerzési árának a 2 százaléka és az arra vetített 16 százalékos adó. Erre azért volt szükség, mert nagyon sok vállalkozás hat-nyolc éven keresztül is veszteséget mutat ki. Arra próbáljuk ösztönözni a vállalkozásokat, hogy ne a szürkegazdaság felé próbáljanak meg aktivizálódni, hanem vegyenek részt a kölcsönös köztehervállalásban.

A leghátrányosabb térségekben, településeken üzembe helyezett tárgyi eszközök százszázalékos értékcsökkenése az üzembe helyezés évében teljes egészében érvényesíthető, és a kedvezmény bevezetésének időpontja visszamenőleges, 2005. Azt gondolom, hogy ez jó hír a hátrányosabb térségekben lévő befektetők számára.

Az egyszerűsített vállalkozói adóról: az evások eddig nagyon-nagyon-nagyon jól jártak, és most is nagyon-nagyon jól fognak járni (Derültség a Fidesz soraiban.) - meg fogom mondani, hogy miért. Az eva mértéke 2006. október 1-jétől a jelenleg hatályos 15 százalékról 25 százalékra emelkedik. Az évközi bevezetés miatt a 2006-os adóévre rendelkezni kell az egyes hónapok adóalapjának meghatározásáról. Két lehetőség közül lehet választani: vagy a 2006. évi adóalapot korrigálja a módosítás utáni naptári napok arányos részével, vagy az egyes időszakok adóját az adott időszakhoz kapcsolódó adóalap és az akkor érvényben lévő kulcs alapján határozza meg.

Szeretnék önöknek néhány példát említeni, hogy miért érdemes mégis evázni. Ha összehasonlítjuk a munkaviszonyból, az ekhóból, illetve evából származó jövedelmeket, akkor azt látjuk, hogy 4 millió forint éves jövedelemnél az evás 3 millió 300 ezer forint költségért 2 millió 550 ezer forint nettó jövedelemre tehet szert az új adókulccsal is. Ez a 100 forint kifizetői költségre jutó nettó jövedelem 76,7 százaléka. Ugyanez ugyanennél az összegnél, ha munkaviszonyból teszi, a 76,7 százalékkal szemben csak 40,8 százalék. Egy 10 millió forintos evásnál már 83,9 százalék a 100 forint kifizetői költségre jutó nettó jövedelem, míg ez a bérnél, a munkaviszonyból csak 38,5 százalék. Tehát mi azt mondjuk, hogy előny az egyszerűbb ügyvitel, és sokkal több nettó jövedelemre tesz szert a továbbiakban is az evaalany.

A 15 százalékos áfakulcs 20 százalékra nő szeptember 1-jétől. Ez nem jó hír. Jó hír viszont a vállalkozásoknak, hogy a telefonáfa levonható hányada 50 százalékról 70 százalékra nő 2006. szeptember 1-jétől.

Jövedéki adóban 2006. szeptember 1-jén megtörténik a cigaretta jövedékiadó-emelése. 7 százalékkal emeljük az összes szesztartalmú ital, kivéve a bor adójának mértékét 2006. szeptember 1-jétől.

Egy fontos elemre hívnám fel a figyelmet: a bioüzemanyag-programhoz kapcsolódóan a mezőgazdasági alapanyagból nyers alkoholt előállító kisüzemek létesülésének elősegítése érdekében az adóraktári jövedéki biztosítékkövetelményt jelentősen könnyítjük.

A törvény lehetőséget tartalmaz az elkobzott ásványolajtermékek átadására az árvíz-, belvízvédekezésre és a katasztrófának minősülő egyéb esetekben, valamint a vámhatóság részére gépjárműben, tüzelési vagy fűtési célra történő felhasználásra.

A versenysemleges szabályozás érdekében az ásványolaj-tároló adóraktár-engedélyes is visszaigényelheti a benzin esetében a bioetanol-tartalomra, illetve a gázolaj biodízel-tartalmára a jövedéki adót.

Az E-85, tehát a bioüzemanyag gyártása adómentességének megteremtését szintén tartalmazza a törvény; és 2007. július 1-jétől a bioetanol, 2008. január 1-jétől a biodízel bekeverésének lehetővé tétele az ásványolaj-tárolókban is lehetővé válik.

A gépjárműadóról: a közteherviselés, igazságosság elvének való megfelelés úgy teljesülhet, hogy az adóteher a személygépkocsi és a motorkerékpár értékéhez igazodik, amelyet leginkább a gépjárművek hajtómotorjának teljesítménye és gyártási évének együttese képes kifejezni.

(13.50)

Ha mondhatnék egy példát. Egy 17 éves Lada Samara 2006-ban 10 800 forint súlyadót fizetett, ez 2007-ben 6500 forint lesz. Egy nyolcéves Suzuki Swift 9600 forintot fizetett 2006-ban, 10 000 forintot fog fizetni 2007-ben. Egy Porsche Boxter - kétéves - 10 800 forintot fizetett 2006-ban, és 61 500 forintot fog fizetni 2007-ben. (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Dr. Hargitai János: Tíz van az országban!)

Jelentősen változik az adóhivatal szervezete. Az állami adóhatóság első fokon a három megye területét felölelő illetékességű regionális igazgatóságai útján látja el igazgatási feladatát. Változik a felettes szervek rendszere: a regionális igazgatóság felettes szerve a központi hivatal lesz, a központi hivatalt elnök fogja vezetni, és különleges jogkört kap a Közép-Magyarországi Regionális APEH Igazgatóság, amely a határon átnyúló, illetve a régiókon átnyúló bűnözéssel fog kiemelt jogkörrel foglalkozni. Ezzel együtt megszűnnek az illetékhivatalok, megszűnik önállóan a Szerencsejáték Felügyelet. Mind a két szervezet szervesen integrálódni fog a regionális APEH-szervezetekbe.

Elég nagy ez a törvény, folytathatnám a felsorolást, de azt gondolom, hogy ehelyett még egy dologra hívnám fel a figyelmet. Lehetővé válik a szerencsejáték-törvénynél, hogy legfeljebb öt évre elektronikus kaszinót lehet engedélyezni, ahol a szervező gazdasági társaság legalább 50 millió forint törzstőkével rendelkezik, illetve itt már vendéglátást is lehet adni a vendégeknek. Körülbelül 140 ilyen hely van Magyarországon, és ezzel lehetővé válik az, hogy a színvonalasabb helyeket kiemelt, e-kaszinó névvel illessék.

Ezek az intézkedések, amikről beszéltem, nagyon rövid idő után éreztetik hatásukat, és az átmeneti időszakot követően sokkal kedvezőbb feltételeket fognak teremteni a magyar gazdaság számára, így a magyar lakosság számára is. Senki nem örül annak, hogy az életszínvonal eddigi lendületes emelkedése átmenetileg nem nő ilyen gyorsan, ebben az ütemben, azonban senki sem örül a 70 dolláros olajárnak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Megígérhetjük, amikor az úton céljainkhoz érünk, már örülni fognak az emberek, és persze az ellenzék is látni fog valamit az eredményekből. Mi az ország hosszú távú érdekeit tartjuk szem előtt, mert ez a mi dolgunk (Az elnök ismét csenget.), és ez a mi feladatunk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu