FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában, ami itt elhangzott, engedjék meg, hogy elmondjam, '90 óta önkormányzati képviselő vagyok települési, megyei szinten. Szeretném elmondani, hogy a kistérségi társulásokkal kapcsolatban - ami legutóbb elhangzott - a kötelezőséggel volt a legnagyobb baj. Győr-Moson-Sopron megyében 17 önkéntes társulás működött, utána hoztuk létre a kistérségi társulásokat, és Papp József képviselőtársamnak mondom, hogy milyen nehezen, pontosan azért, mert a kötelezőség bele volt iktatva.
A hatékonyságról elhangzott az a gondolat, hogy megye vagy régió. A megyékről szeretném elmondani, hogy az is egyfajta megoldás lenne, ha a megyékre valamilyen feladatokat újra visszaruháznánk, hiszen a lehetőség adott. A regionalizmushoz pedig röviden csak annyit szeretnék elmondani, hatékonyság akkor van, ha közel van a választópolgárhoz, ha a régióhoz visszük el, és közte már csak a kistérség van, akkor egyre távolabb visszük a polgároktól azokat a lehetőségeket.
Tudom, most azt mondják, hogy a fejlesztési célokat nem lehet megyei szinten megoldani. Úgy gondolom, azt is lehet, hiszen a jelenlegi regionális fejlesztési tanácsokban a megyei jogú városok polgármesterei, a megyei önkormányzatok elnökei vesznek részt. Nem tudom, hogy akkor a választott képviselők miért nincsenek jelen a regionalizmusban. A regionális fejlesztési ügynökség pedig ott van, és kiszolgálja ezeket a választott politikai képviselőket. Amikor a választott politikai képviselőket keresik, adottak.
Azt is meg lehetne oldani, csak azon el kellene gondolkodni, hogy igen, a megyei önkormányzatokból lehetne a regionális fejlesztési politikai testületbe delegálni még embereket, és máris föl van állítva, és máshol nem vehetnek fel javadalmazást, ha a megyéből vannak delegálva, akkor a megyéből, és a regionális szinten már nem vehetnek fel. Ezzel el lehet érni azt a hatékonyságot, hogy nem kell külön díjazni, egyrészt a megyében, egyrészt a regionalizmusban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Úgy gondolom, ha egyszerűen távolabb visszük a feladatokat, azzal csak a polgáraink járnak rosszabbul.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés