DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Őszintén és nagyon sajnálom, hogy életem első parlamenti felszólalásában nem a köz érdekében, hanem személyes érintettség okán kellett hogy szót kérjek Szűcs Lajos képviselőtársam felvetésére reagálva.

Úgy látom és úgy gondolom, hogy képviselőtársam talán nem érti az összeférhetetlenség lényegét, funkcióját, legalábbis a megnyilvánulásából ez derült ki. A törvény ugyanis konzekvensen állami vagy önkormányzati érdekeltségű vállalatokról beszél, az ügyvédi iroda pedig, felhívnám a figyelmet, magánvállalkozás. Megjegyzem azt is, hogy akár a hatályos törvény rendelkezéseit nézzük, akár a most benyújtásra került törvénytervezet rendelkezéseit, elméletileg is kizárt - leszámítva a 15. §-t -, hogy összeférhetetlen szituációba kerülhessek. Ugyanis egyrészt nem élek közös háztartásban a család egyetlen olyan tagjával sem, aki ügyvédi tevékenységet folytat, másrészt a törvény egyéb rendelkezései alapján sem lehetséges. Azt pedig most meg tudom ígérni, hogy ami a 15. §-ban szerepel, illetve amit a módosítás megcéloz, soha nem fogok sem állami, sem önkormányzati költségvetési szervnél, illetve velük kapcsolatban jogi képviseletet vállalni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu