ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ellenzéki képviselőtársaim megfogalmazzák az aggodalmaikat a törvénnyel szemben, illetve hogy a jövő szempontjából a kistérségeket milyen veszély fenyegeti, illetve a régióban milyen veszély fenyegeti az önkormányzatokat. Holott épp ez a törvény adná meg azt a lehetőséget, amiről Németh Zsolt beszélt az előbb, hogy a konfliktushelyzetekben is legyen egy kapaszkodója a településeknek, ahol kezelni lehet az ügyeket.
Önök azt mondják, hogy ma nincs kistérségi tudata a lakosságnak, nincs régiós tudata. Hát honnét a csudából lenne ilyen tudata? Kérdezem én, ezer évvel ezelőtt a magyarságnak volt-e megyetudata, volt-e országtudata. Dehogy volt! Az lett, mert olyan szabályokat alakított ki bölcsen az akkori államalapító. Mi miért nem merjük ezt a bölcsességet egy kicsit felvállalni, hogy a jövő szempontjából nézzük meg, hogy előrevigyük, és ne csak maradian a régi dolgokra asszociáljunk, és mindig azt próbáljuk megőrizni?
Amikor a kistérségekben, kistelepüléseken élők védelméről beszélünk, egy dologról feledkeznek meg képviselőtársaim. Épp ez a lehetőség lenne az, amikor az ott élő embereknek megpróbálnánk azt a lehetőséget megadni, hogy hasonló lehetőségeket kapjanak, mint a nagyvárosiak. Mert kérdezem én, csak egy-két apró dologban, hogy hány kistelepülésen van, mondjuk, az az adósságrendezési rendelet, ami ma a nagyvárosokban megvan, ahol az anyagi katasztrófahelyzetbe került családok adósságrendezésébe beszáll az önkormányzat. Pedig ezt az állam 90 százalékban fedezi, csak egyszerűen az önkormányzatok, illetve a hivatalok ott helyben nem képesek megalkotni ezt a rendeletet. És emiatt nem az önkormányzat, nem a polgármester jár rosszul, hanem az ott élő lakosság jár rosszul a nagyvárosival szemben. Tehát egyszer már a lakosság, a polgárok szempontjából kellene végiggondolni az egész önkormányzati rendszert, és akkor talán könnyebben dűlőre jutnánk, és talán meg is tudnánk egyezni bizonyos dolgokban.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés