ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Varju László képviselő úr hozzászólásához szeretnék egy kicsit csatlakozni, hogy természetesen más dolog a területfejlesztési együttműködés, ami talán könnyebb és egyszerűbb, de az egyéb szolgáltatások területén is nagyon jól együtt tudnak működni az önkormányzatok. Valószínű, itt a vitában azért vannak különböző vélemények vagy ennyire ellentétes vélemények, mert nyilván más ez egy 100 településes kistérség esetében, meg más az, én mondjuk mint képviselő azon dolgoztam, hogy az én körzetemben átlagban 8 település alkot egy kistérséget, ez ad ki olyan 25 ezer fős lakosságot, mert ez még emberléptékű és átlátható. De nagyon jól működik az egészségügyi rendszer, a kistérségi egészségügyi rendszer, jól működik a szociális mikrotérség, még ezen belül is két mikrotérséget hoztunk létre, és ugyanígy jól működik, hogy eleve a települések úgy álltak neki a kistérség szervezésének, hogy minden településnek legyen funkciója. Nyilván nem mind a 8 település épített idősek otthonát, aki építette, az annak a felelőse, hogy az jól működjön.

Természetesen itt az ágazati törvényeken kell változtatni, mert hiába van a kistérségnek iskolabusza, ha még pillanatnyilag az csak iskolások szállítására alkalmas, vagy arra lehet használni, de nem lehet, hogy az egészségügyi központba bemenjenek vele a betegek, mert arra ma pillanatnyilag tiltja az ágazati törvény. Tehát hogyha mi abban is előrelépünk, hogy az ágazati törvényeknél megnyitjuk a nagyobb szabadságot az önkormányzat területén, akkor ezek a ma még meglévő akadályok és együttműködési nehézségek mindenképpen megoldódnak és talán előrelépnek.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Még egyszer mondom, képviselőtársaim, itt senki nem a tanácsi rendszer visszaállítását szeretné, főleg nem az összevont tanácsi rendszert. Én nem voltam tanácselnök, sem polgármester, csak alpolgármester vagyok és '90 óta önkormányzati képviselő, ilyen szempontból van tapasztalatom. Korábban a nagyközségi tanácsban mint tanácstag dolgoztam, tehát ilyen szempontból van tapasztalatom, hogy hogyan lehet azokat az energiákat felszabadítani, amelyek helyben megvannak.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu