FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága is megtárgyalta az egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezései módosításáról szóló törvényjavaslatot, és többségi döntéssel, egészen pontosan 10 igen szavazattal és 9 tartózkodással a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta.
Rövid leszek, ugyanis a bizottsági ülésen a törvényjavaslattal kapcsolatban kérdés nem hangzott el, és vita sem volt, amiből arra következtethetünk, hogy a bizottság többségét alkotó kormánypárti képviselők érthetőnek, világosnak találták a törvényjavaslatot, és egyetértettek azzal a hármas törekvéssel, amit a javaslat megfogalmaz.
Egyetértettünk - mondhatom így többes szám első személyben - azzal a szándékkal, amiről itt már többen is beszéltek, mely szerint a mentelmi jog védelme alá tartozó személyek körét lényegesen csökkenti a törvényjavaslat. Egyetértettünk azzal, hogy a mentelmi jog védelmével érintett esetek - ha szabad így mondanom köznapi kifejezéssel -, vagyis a védelem tartalmát érintő esetek körét lényegesen ugyancsak szűkíti és egyértelműsíti a törvényjavaslat, és egyetértettünk azzal is, hogy a szabályozást egységesíti.
Ellenzéki képviselőtársaink kételyeiről, kérdéseiről, amelyek a tartózkodást megalapozták, nem tudok beszámolni.Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés