MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Én nem merném összességében és egyértelműen sikertörténetnek nevezni a kistérségek ügyét, azzal együtt, hogy én magam is egy olyan kistérségben vagyok polgármester, ahol a tíz település remekül együtt tud működni. De nemcsak a törvényi szabályozás szükséges ehhez, hanem az is, hogy a kistérségben lévő települések vezetői megfelelő megállapodásokat tudjanak kötni. És ez azért is nagyon fontos, mert nem túl messze tőlünk, a szomszéd kistérségben, kedves képviselőtársak, tessenek elképzelni azt a szituációt, hogy a három szomszédos város a kistérség elnevezésében sem tudott megegyezni, nemhogy a különböző feladatellátásokban.

Az önkéntesség nagyon-nagyon fontos, mert amikor tulajdonképpen 500 fő alatt kötelezővé, 500 és 1000 fő között pedig gyakorlatilag kötelezővé tesszük a körjegyzőségekhez való csatlakozást, akkor tulajdonképpen ugyanazok a községi közös tanácsok jönnek létre más elnevezéssel, amelyek voltak korábban. Természetesen ez a működésben nem ugyanazt fogja jelenteni, csak meg kell értenünk azokat a kistelepülésen élő embereket, akik attól félnek, hogy ezáltal az önállóságuk, a saját döntési jogosítványaik sérülnek. És hiába tudja azt a kistelepülés polgármestere, hogy pénzt fog ezzel megspórolni, de ha azt látja, hogy az ellátások a szomszéd településről már nem lesznek olyan színvonalúak, mint korábban, akkor a végsőkig ragaszkodni fog ehhez.

Még egy dolgot hadd mondjak: amíg a háziorvosi ügyeletet például a szomszédos települések önkéntes alapon szervezték meg, addig is működött, aztán kötelező lett. Ott természetesen ezzel nem volt gond, de ismerek olyan területet, például Marcali környékén, Balatonszentgyörgy és a környező települések, ahol sokkal rosszabb helyzetbe kerültek azáltal, hogy a kistérségen belül kellett kötelezően megszervezni a háziorvosi ügyeletet.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu