LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): A képviselői tiszteletdíjak csökkentésével kapcsolatos javaslattal kapcsolatban lennének gondolataim. A kormány előterjesztése szerint ez a jelenlegi 44 139 forintról 36 100 forintra csökkenne, a bizottsági tagságért pedig a mostani pénz felét vihetnék haza, ezzel 3-5 milliárd forintot spórolhatna meg az állam. Ez a 3-5 milliárd forint, ami átlagban 4 milliárd forintot jelentene egy évre vetítve, éppen megegyezik az államadósság napi növekedésével, 4 milliárd forinttal. Vagyis a jelenlegi egy évre szóló megszorítással mindössze egynapi államadósság-növekedést lehetne ellensúlyozni. Az ezért fizetendő egyéb veszteség viszont bár forintban nem mérhető, mégis sokkal súlyosabb. Tudom, hogy nem népszerű dolog ma ebben a politikusellenességben a képviselői tiszteletdíjakért harcolni, véleményem szerint mégiscsak harcolni kell érte.
Mit kockáztat ezzel az intézkedéssel a kormány? Mit ér el vele? Nem kevesebbet, mint a közéletiség, a képviselet vállalásának a rangját veszítjük el, hagyjuk csökkenni. Valójában egy tál lencséért dobjuk oda a képviselet vállalásának a tiszteletét. Mert mit fejez ki ez a szó? Az adott közösség tiszteletét díjazza, mutatja meg. És mit fejez ki a tiszteletdíj csökkentése? Azt, hogy ennek a munkának, feladatnak, hivatásnak nincs értéke. Ez ellen tiltakozom, és meg kívánom védeni különösen a kisebb települések önkormányzati képviselőit, már csak azért is, mert a képviselet ethosza, erkölcsisége csorbul egy olyan világban, ahol szinte tudatosan rombolják a politika ethoszát, rangját, becsületét. Szinte tudatosan törekednek arra, hogy a választópolgárok gyanakvása sújtsa azokat az embereket, akik a közösség képviseletére vállalkoznak. Ebbe a sorba illeszkedik ez a tervezett megszorítás.
Kik fogják vállalni ezt a feladatot a jövőben? Valószínűleg a lobbisták vagy azok a vállalkozók, akik a közéletben további haszonszerzésre spekulálnak csak. Látunk itt, a tisztelt Házban is erre példát eleget, mindjárt a legfelsőbb szinteken, és amit legfelül látunk, az jelenik meg legalul is. Ettől félünk, mert nem erre van szükség egy olyan országban, amely atomizálódott, ahol a képviselő talán legfontosabb dolga az volna, hogy meghallgasson embereket, az élethelyzeteikbe beleélje magát, felkaroljon ügyeket, azokból az általános érvényűt szűrje le, és vigye a döntéshozók elé. Ez rengeteg idővel jár, levelezéssel, telefonálással, utazással, olykor kézzelfogható segítségnyújtással. A képviselet egyenlő a jelenléttel.
Pilinszky János szerint korunk népbetegsége a jelenlétvesztés. Nem vagyunk ott, ahol kellene, elbizonytalanodás, identitásvesztés ennek a betegségnek a jelei. És a képviselőnek ezt is gyógyítani kéne, elsősorban a markáns jelenlétével; különösen most, hogy a megszorítások nagyon sok emberi, családi, kapcsolati válságot idéznek majd elő.
(19.30)
Ez a tisztességes és nem a saját érdekeit előnyben részesítő képviselőkre nagyon sok többletmunkát jelent majd, ezért a politikának a lejáratása helyett inkább a rangját kellene megőrizni, ami még megmaradt, vagy még inkább emelni kellene azt. Ennek nem a tiszteletdíj megkurtítása a módszere, hanem a megerősítése. Ha a képviselet minőségét, ethoszát, erkölcsiségét akarnák emelni valamilyen intézkedéssel, képzéssel, feltételek szabásával, helyes irányba terelésével, annak a szellemiségét biztosan el tudnánk fogadni.
Gyurcsány Ferenc a minap egy nyilatkozatában azt találta mondani, hogy reformdiktatúra helyett reformdemokráciát szeretne, ezzel az intézkedéssel viszont a demokrácia lejáratása lesz az eredmény. Így ezt a tervezetet ebben a formájában nem támogatjuk, és javasoljuk, hogy növeljék meg némiképpen a képviselői tiszteletdíjakat.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés