MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A titkos szavazás a szokásos rendben történik, ennek menetét röviden ismertetem. A képviselők a Duna-parti folyosón vehetik át a szavazólapokat, a képviselők neve szerinti ábécésorrendben, hat csoportban. Tájékoztatom önöket, hogy a szektoroknál egy szavazólapot, továbbá egy borítékot vehetnek át. Kérem, hogy az átvétel tényét az asztaloknál elhelyezett íveken aláírásukkal igazolni szíveskedjenek.

Szavazni csak a hivatalos szavazólapokkal lehet. Érvényes szavazatnak csak az minősül, amit a szavazólapon szereplő jelöltre adtak le, a neve melletti igen vagy nem négyzetbe elhelyezett, két egymást metsző vonallal. Érvénytelen az a szavazat, amit nem a hivatalos szavazólapon adtak le; amelyikről hiányzik a bélyegzőlenyomat; az a szavazólap, amelyből nem lehet kétséget kizáró módon megállapítani, hogy a képviselő kire szavazott. És érvénytelen az is, ha a szavazólapot a képviselő átveszi, de nem dobja be az urnába.

Tájékoztatom önöket, hogy amennyiben a szavazólap kitöltését bárki elrontja, a szavazatszámláló bizottság urnánál tartózkodó tagjai azt bevonják, és helyébe új lapot adnak ki.

Forrás: parlament.hu