BÍRÓ ILDIKÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az emberi jogi bizottság kisebbségi véleménye szerint a benyújtott, közoktatásról és felsőoktatásról szóló törvénymódosítási javaslat szerintünk nem méltó az általános vitára. A következővel szeretném ezt indokolni.
Nem tudunk egyetérteni a pedagógusok jövedelemcsökkenése árán végrehajtott óraszámemeléssel. Az óraszámemelés több elemből tevődik össze, egyrészt a 19. § (1) bekezdésében a változó óraszámokból plusz 2 órából, másrészt a 17. § alapján ingyenes és kötelező munkavégzésként elrendelhető 4 órából állna. Ez összesen 6 pluszóra. Ennek célja olcsóbbá tenni az egyik pedagógus munkaerejét, és könnyebbé tenni a másik elbocsátását. A foglalkoztatás általános elveivel az nem fér össze, hogy valakitől ingyen kérjen a munkáltató többletmunkát. Az viszont kifejezetten alkotmánysértő, hogy két azonos besorolású munkakörű pedagógus bére úgy lehet azonos, hogy közülük az egyiket a munkáltató heti 4 órával többre kötelezte.
A sokat emlegetett igazságosságot nem látjuk, amikor a közoktatási törvény módosításáról szóló szocialista törvényjavaslat értelmében úgy kívánják megnövelni a pedagógusok óraszámát, hogy cserébe nem fizetnek. Ezzel ingyenes munkára kényszerítik az oktatási szakembereket, és ez nem reform, hanem a pedagógustársadalom megsarcolása. Nem értünk egyet azzal, hogy az oktatási jogok miniszteri biztosát tanácsadóvá akarja a törvény lefokozni, illetőleg a hivatalát megszüntetni. Félő, hogy az oktatási ombudsmannak így gyengébbek lesznek a jogosítványai, és ezáltal gyengülhet az oktatás szereplőinek érdekérvényesítő képessége is.
Nem értünk egyet az iskolaszerkezet 8+4 osztályos rendszerének átgondolatlan átalakításával, a 6+6 osztályos konstrukció kötelezővé tételével. Adjon választ a kormány arra a problémára, hogy hová megy a gyerek a 6. osztály után. Jelenleg csak gimnáziumba mehet, mert szakiskolából, szakközépiskolából nincs 6 évfolyamos, természetesen tanterv sincs kidolgozva erre. A törvényjavaslat csak tagintézményként ismeri el a 4 évfolyamos iskolákat. Az iskolaszerkezeti váltásból nem látszik, mi lesz az eddig 9. évfolyamon megszervezett nyelvi évfolyamokkal. Nem értünk egyet továbbá a művészeti alapvizsga és záróvizsga helyi vizsgává történő átminősítésével sem.
Rátérve a felsőoktatásról szóló törvényjavaslat módosítására, nem értünk egyet a tandíj, a javaslat szövege szerint az úgynevezett képzési hozzájárulás fizetésével, annak általánossá tételével az államilag finanszírozott képzésben. Ez sokmilliós terhet rak a szülőkre, különösen az egyidejűleg két- vagy több gyermeket taníttatókra. Növeli a rossz anyagi helyzetű, leszakadó rétegek hátrányát, és csökkenti a társadalmi mobilitást. A tandíjat, tudjuk, hogy a kormány igazságosnak tartja, ám szerintünk nem igazságos, és nem is tisztességes választási kampányban ingyenes diplomát ígérni, majd azt állítani, hogy nem lesz tandíj, majd hatalomra kerülve bevezetni azt.
Hogyan beszélhetnénk igazságosságról, amikor Magyarországon, amely európai értelemben szegényebb sorsú, a minimális tandíj összege magasabb lenne, mint amit sok nyugat-európai, nálunk gazdagabb országban maximálisan fizetnek? Elfogadhatatlannak tartjuk a tandíj mértékét is, a most bejelentett fejlesztési részhozzájárulás számai a szakértőnk számításai szerint nem helytállóak. A szakpolitikus bejelentette, az alapképzésben részt vevők 120 ezer forintot, míg a mesterképzésben 315 ezer forintot lesznek kénytelenek fizetni.
A 18. § (3) bekezdése pedig teljes végiggondolatlanságról árulkodik. A felsőoktatási intézménynek az utolsó mondat szerint kötelező bevételt ír elő. Ez tehát akkor is teljesítendő, ha az első évfolyam tanulói, továbbá a diákok legjobb 15 százaléka, valamint a hátrányos helyzetű tanulók mentesülnek a képzési hozzájárulás alól.
(11.00)
Ez azt jelenti, hogy helyettük a többi hallgató fizet, függetlenül attól, hogy az ő képzésük mennyibe kerül.
Nem értünk egyet a költségtérítéses képzés díjának radikális, 50 százalékkal történő növelésével sem. A költségtérítéses képzés hozzájárulása 375 ezer forinttól 668 ezer forintig, illetőleg a mesterképzésben 665 ezer forinttól 1,5 millióig terjedhet a szakértőnk számításai szerint.
Nem értünk egyet azzal sem, hogy az intézményre ültetett, sokszor ellenérdekű felekből is álló gazdasági tanács, például magánegyetem képviselője döntsön hatalmas közvagyon sorsáról. Az állami kontroll a pontatlan megfogalmazás alapján könnyedén kijátszható. Ez alkotmányosan aggályos szerintünk.
S végül nem értünk egyet azzal, hogy a gazdasági tanácsnak pénzügyi eszközökön keresztül szakmai kérdésekben is indokolatlanul (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nagy befolyása lesz.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés