DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy a mai nap sokkal nemesebb, mint hogy olyan kérdésekről vitatkozzunk, amikor szerintem a hallgatók is bedugják a fülüket, mert ez populista és semmiképpen sem a felsőoktatást vagy az oktatást segítő vita.
Számomra az is meglepő, hogy Révész képviselő úr felszólalt, és kérte azt, hogy Tatai képviselőtársam a tárgyról beszéljen, amikor a napirend előtti felszólalást tette. Legalább olyan volt az első három perc, de nem kívánom minősíteni... Szerintem a felsőoktatás vagy a közoktatás témája sokkal többet ér, mint a személyeskedés (Babák Mihály: A lényegről beszélj!), és azt remélem, hogy a jegyzőkönyvek, ezen keresztül is a tévénézők, rádióhallgatók az érték alapján fogják megkülönböztetni, hogy ki mond valamit, ki pedig arról beszél, hogy talán ha őt megkérnénk, hogy tíz perc alatt mondja el, hogy mi az érték, kettőt sem tudna összehozni. (Babák Mihály: Szégyelld magad!) Vallom azt, hogy az oktatásnál az ország versenyképességét minden esetben a tudás határozza meg.
Sokat lehet vitatkozni. Biztonsággal lehet mondani azt, hogy mióta a tudománnyal foglalkozunk, a használható tudást minden időszakban nagyra értékelték. Sokat hivatkozunk a reformkorra: Széchenyi, Eötvös is sokat vitatkozott, de az értéken vitatkozott. Nem azon vitatkozott, hogy mitől nem lesz jobb, hanem mi viszi előre az országot. Azon vitatkoztak, hogy mi kell előbb: a falusi iskolák vagy az Akadémia. Arról vitatkoztak, hogy kellenek-e a falvakban utak, és hogy kell-e a Lánchíd. Nem azon vitatkoztak, hogy kellenek-e. Melyik kell előbb, és hogyan tudnak (Közbeszólásra:) - tovább folytatom -, hogyan tudunk ezen előrehaladni.
Ma azt látjuk, hogy az az Akadémia, ami hosszú időn keresztül és napjainkban is a tudást és az országot szolgálja, ő is azt mondja, hogy reformmal kell foglalkozni, megalakul a reformbizottsága. Érdekes módon a tudós testület is azt érzi, hogy az elmúlt időszak fásultsága után valami új kell - képesek kimondani.
Azt gondolom, hogy nem kell álszentnek lenni: az oktatásban reformra van szükség! Hiszem azt, hogy ezt a reformot természetesen ki-ki a maga oldaláról közelíti meg. Én nagyon sokszor elmondom tanítványaimnak, hogy egy ember attól szerencsés, hogy milyen tanárok veszik körül. Nekem az általános iskolától kezdve az egyetemig mindig szerencsém volt, mert kiváló emberek vettek körül. Sokat köszönök nekik, és úgy gondolok rájuk, hogy nekik köszönhetem a tudásomat.
Általános iskolába osztott iskolába jártam, amit azt jelenti, hogy az egy-három, kettő-négy, vagyis a falusi iskolák értéket tudnak hordozni, igenis értéket azzal a tanárral, azzal a tanítóval. Mi is ezt támogatjuk, az első négy osztály helyben maradását, mert talán a gyermeknek a helyben maradás az egyik legfontosabb kérdés, de talán a tanár, a tanító jelenti - majd a végén a középiskolai tanár és a professzor - a versenyképességet.
Úgy gondolom, hogy a felsőoktatás olyan időszakban van, és a rendszerváltás óta ez kormányoktól függően, de minden időszakban csak nyomás alatt, ahol a nyomás... - minél több hallgatót bevonni, és nem ilyen arányban növelve a felsőoktatás költségeit, lehetőségeit. Ha ezt bármelyik négy évre megnézzük, ezzel a kényszerrel végigmentünk. Ebből adódóan ma azt kérdezzük, hogy ki ér többet, mitől versenyképesebb valaki. A tudásától. Mi a versenyképes tudás? Az, amit a munkaerőpiac elismer, és az, amit a nemzetközi munkaerőpiac elismer. Az pedig a nyelvismeret.
Azt gondolom, hogy ebben a vitában legalább abban egyet kell értenünk, hogy egy nyelv kötelező ismerete mindenképpen szükséges. A kis nemzeteket említjük: Belgium, Finnország.
(15.20)
Mivel érték el a fejlődésüket? Rákényszerítették, hogy a nemzeti nyelv mellett még egy nyelvet, de lehetőleg többet beszéljenek. Volt-e tandíj korábban? Mi van a tandíjkérdéssel Európában? Igen, hallottuk Almássy Kornélt is, a kisebbség, a kisebb csoportok nem fizetnek, alig hét országban nem fizetnek Európában tandíjat, vagyis az országok többségében a tandíjat bevezették, mindenki másként. Természetesen mi is keressük a jobb megoldást.
Volt Magyarországon is tandíj '96-ban. Kétezer forint volt, sokan azt mondták, hogy gyakorlatilag jelképes. Ebben az időszakban, ha visszaemlékeznek rá, 2 ezer volt a minimum. Minden főiskola, egyetem szaktól függően annyit kért efölött, amennyit el tudott fogadtatni. Ismerek olyan karokat, szakokat, ahol ez 8-10 ezer forintra felment. Kérem szépen, nem jelentkeztek kevesebben, sőt ezek voltak a versenyképes szakok - tehát volt ilyen. Természetesen nagy hiba volt, hogy akkor nem volt mellétéve a tandíjhitel, a hitel lehetősége. Ebből adódóan majd jött, választási szempontból, azt hiszem, hogy a tandíjat eltöröljük. Majd utána mindenki azt várta, hogy mikor lehetne ezt újból megfogalmazni korszerűen, konszenzussal.
Úgy gondolom, ha közös teherviselésről beszélünk, akkor a tandíj elkerülhetetlen. Természetesen azt kell megnézni, hogy miként lehet ezt a hallgatók érdekében, a hallgatók irányába elvinni. Egyetértek azzal, amikor a HÖOK azt kéri, hogy szeretné végigkísérni. A Rektori Konferencián is azt képviselem, hogy a maradék 50 százalékában is tudja a hallgató, a hallgatói önkormányzat azt megnézni, hogy az a maradék 50 százalék ténylegesen a hallgatók érdekében kerüljön felhasználásra. Kérem szépen, álszentség volt az, amikor 2001-ben a gyesesek kötelező tandíját eltörölték. Azt mondták, hogy majd megtérítjük. Melyik kormány térítette meg? A Medgyessy-kormány. Vagyis úgy vettük el a gyesesek költségtérítését, hogy azt mondtuk, itt van főiskola, itt van egyetem, tedd meg magad. Most nem szeretném, ha hasonló helyzetek ismétlődnének meg, vagyis azt gondolom, ha valahol valamit meghirdetünk, amellé a költségvetés mögé kell tenni. Mindenképpen mobilitást indukálónak tartom azt, ha a hallgató fizet.
Költségtérítés: megint szeretném elmondani, képviselőtársaim, '97-ben volt lehetőség rá. A 100 százalékon belül a 70 százalék tanulmányi eredménytől függetlenül nem fizette a 2 ezer forintot sem, a másikkal fizettettük a költségtérítést. Tudomásul veszi a hallgató. Úgy gondolom, a költségtérítéses hallgatók közé kell elmenni. És megint a tévénézőknek: van egyetlenegy szak, az orvosi, ahol ilyen magas a költségtérítés. Magyarországon a költségtérítés átlaga 300 ezer forint, a közgazdasági, műszaki, agrárképzéseket mondom, csak azért, hogy a tévénézők ezzel tisztában legyenek. Egy szak van, ami kiemelkedő a költségtérítésben, az orvosi.
A másik: ez a kormány felvállalja azt is, hogy a diákhitel összegét növeli. Hiszen 10 százalékkal, 10 ezer forinttal nő a diákhitel. Körülbelül ezt jelenti, igen, a 10 ezer forint annyi, mint 120 ezer forint, ha így nézem. Vagyis az, amit tandíjként befizet, nem a szülőtől várja el, önmaga előlegezi meg, a kormány erre lehetőséget ad. Szeretném elmondani szintén a tévénézők előtt, hogy több olyan hallgató van, akinek a vállalkozás, ahová dolgozni fog menni, átvállalja ezt. Igen, erre kell ösztönözni, ebbe az irányba kell elmenni, mert a jobb hallgatók iránt a vállalkozások érdeklődnek. Én mindenképpen azt gondolom, hogy abban az esetben, ha a hallgatóknál nincs meg egy befektetésösztönözés, akkor nem várhatunk tőlük eredményt.
A gazdasági tanácsokról valamit. Mi is úgy érezzük, hogy az kell, hogy a költségvetést véleményezi a gazdasági tanács, és benyújtja a rektor, tehát semmiképpen se a gazdasági tanács nyújtsa be. Ezekben lehet egységes véleményre törekedni. Erre volna a vita alkalmas, hogy keressük meg, mi az, amit együtt kellene megfogalmazni, mert mi is azt mondjuk, hogy a rektor nyújtsa be, és mondjon véleményt a gazdasági tanács.
A másik: nagyon nagy gondok vannak a minőségben. Kérem, mindenképpen meg kell nézni azt, hogy akik állami diplomát kapnak, megfelelően vannak-e az akkreditáció során megmérve. Intézmények között óriási a különbség. Egy-egy hallgató azért megy egy intézménybe, mert ott kisebb követelmény van.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a mai nap azt fogja eredményezni, hogy rövid időn belül konszenzussal tudunk legalább három-négy törvényjavaslatot benyújtani.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés