DR. MESTER LÁSZLÓ, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság tegnapi ülésén tárgyalta a közoktatási törvény módosításáról szóló előterjesztést. A bizottsági ülésen többségi véleményben megfogalmazódott, hogy a törvénymódosítás iránya, szándékai, törekvései mindenképpen támogatandók. A változtatási elképzelésekben tükröződnek a gyakorlati megvalósítás tapasztalatai. Erős hangsúlyt kap a törvénymódosításban az esélyegyenlőségi törekvés, és mindenképpen támogatandó az is, hogy az önkormányzatoknak számos kérdésben nagyobb mozgásteret biztosít a törvénymódosítás, mint például a 20. §-ban szereplő óvodai csoportok, illetve iskolai osztályok szervezésében biztosított önkormányzati szerepkör.
Aggályok is megfogalmazódtak a kérdések, illetve az észrevételek elhangzása során, részben a kistérségek működésével, szerepvállalásával, illetve az ahhoz kapcsolódó működéssel, az angol nyelv kötelezővé tételével, a szakképzéssel kapcsolatos szabályozással, illetve a hatálybalépésekkel kapcsolatban. Valamint mindezekkel összefüggésben a finanszírozási feltételek biztosításával kapcsolatban merültek fel aggályok.
Összegezve az elhangzottakat: az önkormányzati és területfejlesztési bizottság 15 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta és ajánlja a parlamentnek a törvényjavaslatot.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés