LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Ehhez a kistelepüléseken levő tagiskola-, vagy egyáltalán iskolavitához szeretnék pár gondolatot még hozzáfűzni. Az 1970-es években volt egy úgynevezett országos településfejlesztési koncepció, amelyiknek az egyik atyja éppen Baráth Etele volt, az önök soraiban ülő képviselőtársunk, ő volt az atyja annak a gondolatnak, hogy közel ezer településre mondjuk ki azt, hogy ezek szerepkör nélküli települések.

Kérem szépen, ez a gondolat köszön vissza, a szerepkör nélküli települések gondolata, amelyik ugyanazt célozta meg, amit Ángyán József képviselőtársam fölsorolt, szűnjön meg minden, ami fontos azon az adott településen. Egy pillanatra gondoljuk egy kicsit végig, hogy hogyan alakult ki ez a magyar településhálózat. Göcsejben aprófalvak vannak, Nógrádban a hegyek között úgyszintén, az Alföldön tanyavilág van és így tovább. Nem az iskolarendszert kell az íróasztal mellett elhatározni, hanem a településhálózatot kell megnézni, és annak a sajátosságaira ráépíteni az iskolarendszert.

Ezt csinálta, kérem szépen, Klebelsberg Kunó, aki ötezer népiskolát épített - ötezret, az önök elődje, kultuszminiszterként. Az ő kedvenc tanítványa, kedvenc embere volt Szent-Györgyi Albert. Nem véletlenül mondom az ő nevét, Szent-Györgyi Albert Klebelsberg Kunót gazdámként tisztelte. Nagyon jó lenne, ha újra ide tudnánk eljutni. Ez a Szent-Györgyi Albert, kérem szépen, egy Terény nevű nógrádi falu tanyasi iskolájában járta az elemi osztályokat. Hogy mondhatjuk azt, hogy egy Szent-Györgyi Albert nem olyan iskolában tanult, ami őt a Nobel-díjhoz vitte?!

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu