DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! 2006 azon évek közé tartozik, amikor már az év kezdetén, januárban a belvízzel küszködött az ország. Nagyon sok fórumon részt vettünk, és azt kérdezték tőlünk, hogy biztosítva lesz-e az ország kenyérgabona-szükséglete. Akkor ezeken a vitákon kellő szakmai háttérrel azt tudtuk mondani, hogy igen, az őszi vetések jól sikerültek, a téli időszakban kellően teleltek a termékek, és ha külön nagy katasztrófa nem éri Magyarországot, akkor 2006-ban is elmondhatjuk, hogy megterem az a búzamennyiség, ami az ország kenyérgabona-szükségletét biztosítja.
Így azt szeretném kérdezni a nagy nyilvánosság előtt, a rádióhallgatókat megnyugtatva, hogy biztosított-e Magyarországnak 2006-ban a kenyérgabona-szükséglete.
(17.10)
A másik kérdés ehhez kapcsolódóan: ha igen, akkor a betakarítás - ha az időjárás természetesen valami külön problémát nem okoz - biztosítható-e? Van-e elegendő betakarítókapacitás, és ebből következik: lesz-e tárolótér? Tudjuk azt, hogy az elmúlt évben igen nagy számban épültek raktárak, de mennyire üresek ezek? Mennyiben tudják fogadni a betakarított terméket? Ha a termékek tárolására megvan a lehetőség, akkor pedig a következő kérdés: van-e árgarancia, mert az európai uniós csatlakozást követően legalább - és ezt mindenképpen hangsúlyozni kell - hasznunk az, hogy van intervenciós ár. Ebből adódóan ez az intervenciós ár biztonság-e a gazdáknak? S legvégül: az az aratási koordinációs bizottság feláll-e, ami minden évben eredménnyel működött?
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés