DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Tegnap délután Németh Zsolt képviselő úr kérdésére válaszoltam, ami hasonló módon ezt vetette fel, tudván, hogy ma lesz ez a találkozó Ján Kubiš külügyminiszterrel, hogy igazából mi is az, amit szeretnénk felvetni, hogyan is szerveződött meg ez a találkozó. Szívesen elmondom ma is még egyszer, hogy az új kormánykoalíció megalakulása után, a szlovákiai kormány megalakulása után Ján Kubiš, az új külügyminiszter elsőként Magyarországon jelentkezett be, és jelezte, hogy szeretne idejönni.
Nagyon rövid telefonbeszélgetésünkben azt közölte, hogy tud azokról az aggodalmakról, amelyek Magyarországon megfogalmazódtak, és azóta nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak Magyarországon, hanem az Európai Parlamentben is nagyon nyomatékosan megfogalmazódtak. Ezért fontosnak tartja, hogy elinduljon egy párbeszéd, hogy mi el tudjuk mondani ezeket az aggodalmainkat, és ő is el tudja mondani, hogy mi is az az irány, amelyen elindult a kormányprogram kidolgozása, és meg tudjon nyugtatni bennünket - mondta a telefonban - afelől, hogy ezek az aggodalmak alaptalanok.
Azt látnunk kell, hogy a szlovákiai kormánykoalíció demokratikus választásokon nyerte el a mandátumát, nyilvánvalóan ezzel Magyarországnak nincs közvetlen tennivalója. Azt is tudjuk, hogy a kormánykoalíciót alkotó pártok közül több, részben korábbi kormányzati pozícióban olyan intézkedéseket tett, amelyek nagyon súlyosan érintették a határon túli magyar kisebbséget Szlovákiában. Azt is tudjuk, hogy a választások előtt olyan kijelentések hangzottak el, amelyek súlyosan idegenellenesek és magyarságellenesek voltak. Az aggodalmak erre vonatkoznak teljesen természetes módon.
A mai megbeszélésen mindezekről szeretnék beszélni Ján Kubišsal, szeretném felvetni ezeket az aggodalmakat. Szeretném megkérdezni, hogy mi is az, amire készül a kormánykoalíció a kormányprogram kidolgozása során. Néhány nemzetközi konzultációban az is elhangzott, hogy egy kormányt megítélni a tényleges tettei és a kormány terve, a leírt kormányprogram alapján lehet ténylegesen. Szeretném azt is szóba hozni ma, hogy túl azon, ami meg fog jelenni a kormányprogramban, túl azon, amilyen módon valóban cselekedni fog ez a kormány, az is fontos, hogy azoktól a kijelentésektől is elhatárolódjon a kormány feje és vezetője, amelyek sértik a magyarokat, amelyek nemcsak korábban, hanem láthatóan most is elhangzanak időről időre.
Egy találkozóról most előre többet nagyon nehéz elmondani, utána fogunk tudni erről beszélni, de kifejezetten az a szándékunk, hogy ezeket a kérdéseket felvessük. Még említette képviselő úr, hogy az elődöm, Somogyi Ferenc miniszter úr felvette a kapcsolatot a szlovák külügyminiszterrel, Eduard Kukannal a pozsonyi idegenvezetőkkel kapcsolatos kérdésben. Akkor történt is egy ígéret arra nézve, hogy leállítják az eljárást. Tudomásunkra jutott, hogy ez az ígéret ellenére nem így történt. Ez is egy olyan kérdés, amit ma szeretnék felvetni, és szeretnék erről beszélni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés