DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter: Képviselő úr, valóban célszerű visszaolvasni majd a jegyzőkönyvet. El is juttatjuk majd önnek külön. Azt mondtam, hogy a Heim Pál Kórház és a Bethesda Kórház korábban elnyert már támogatást, nem ebből a pénzből. Kérem, mondja meg, hol lehet ott politikai indíték, amikor kórházat, gyerekkórházat támogatunk. Ugye, nevetséges az ön kérdésfelvetése. (Dr. Csáky András közbeszól.)
Azt pedig, hogy gyorsan szeretnénk a pályázatokat lebonyolítani, éppen az intézmények vezetői kérték, hogy pénz nélkül, források híján ne halasszák el a tervezett átalakulásokat. Szeretnék még valamit mondani képviselőtársamnak, de a többieknek is, akiket érdekel az egészségügy sorsa, és kit ne érdekelne e teremben ülők közül. Ez a pályázati rendszer egyben egy tanulási folyamat része, megtanulunk pályázni, hiszen 400-500 milliárd forintra lehet januártól már pályázni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Szeretnénk, ha megtanulnának az intézményvezetők rugalmasan és jól felkészülten, eredményesen pályázni ezekre a nagyon komoly forrásokra.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés