DR. BOROSS PÉTER (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hétfőről, október 23-áról szeretnék pár mondatot elmondani. Úgy gondoltam, hogy jobb egy napot aludni rá. Aztán tegnap reggel egy egész ország láthatta a televízióban azt a politikusi magatartást, ami úgyszólván már általánossá válik, a szikrázó tekinteteket, a dühtől majd elfúló mondatokat, mert van, aki csak rendőri brutalitást látott, van, aki csak huligánokat látott, akik a rendet zavarják. Ez az egyoldalúság már egész közéletünket primitivizálja. Szinte már egy politikai osztály lejáratódásának a szimptómája, hogy nincs egyéni vélemény. Az ember fájdalommal gondol azokra a száz évvel ezelőtti politikus elődökre, akik még egyéni véleményeket mondtak ebben a Házban, egyéni véleményeknek adtak hangot, és fel merték vállalni annak bátorságát, hogy nem papagájkórusok részévé válnak. Hölgyeim és uraim, aki látta a valódi közvetítést, és próbálta tárgyilagos szemmel nézni, az mindkettőt láthatta. Lehetetlen, hogy tiszta politikusi lelkiismerettel ne adjon valaki hangot annak, hogy nem volt minden rendben rendőri oldalon, de nem volt ám minden rendben azok között sem, akik ott az utcán azt művelték, amit műveltek.

Hölgyeim és Uraim! Két héttel ezelőtt, már nem tudom pontosan mikor, feltettem inkább önmagamnak, de itt a parlament színe előtt egy kérdést, hogy szabad-e nekünk a nemzeti ünnepeinkre külföldi vendégeket hívni. Kérdésként tettem fel, s ma már tudom választ: nem szabad hívni ide külföldi vendégeket. Sőt továbbmegyek, nem szabad a nemzeti ünnepeinket nagyobb ceremóniás rendben megünnepelni. Nem szabad! Valahol zárt falak között kell és lehet csak fejet hajtanunk egykori elődeink előtt, akikre büszkék vagyunk, mert azt tették a magyar szabadságért, amit tettek. Mert a hétköznapok belerondítanak legszentebb érzelmeinkbe. Ne tegyük tehát, vegyük le napirendről, állítsunk ki magunkról egy olyan bizonyítványt, hogy nem vagyunk képesek felülemelkedni a mán és hódolni azok előtt, akik a legdrágábbat áldozták a magyar szabadságért.

Itt jegyzem meg - s erre már utalhattunk egyszer -, hogy október 6-a senkinek nem jutott eszébe, különben nem lett volna se nagygyűlés, se parlamenti nap. És most mit hallhatok a rádióból? Azt, hogy nagygazdák november 2-án indulnak Budapestre. Szólt valaki nekik november 4-éről? November 4-én tisztelgünk a Kisfogházban, ott vannak felírva az ott kivégzettek. Tisztelgünk tizenhárom temetőben, ahol emléket állítottunk '56 áldozatainak. Nem lehet három napot késni? Nem jut eszébe senkinek, hogy legalább ennyit késsen, ha már tüntetni akar? (Dr. Géczi József Alajos: Éppen 4-én akarnak tüntetni!)

Hölgyeim és Uraim! Kellemetlen mindez, és főleg a tárgyilagos megítélés abszolút hiánya. Az, ami az emberben óhatatlanul felkelti azt az érzést, hogy alapvetően nem stimmel itt valami sem a szavazásoknál, sem a kiválasztódásnál, valami alapvetően példa nélkülien nem stimmel ebben az országban.

(8.30)

És mi összegyűlünk itt a parlamentben, és úgy beszélünk egymással, nagyon magas arányban, hogy tudjuk, hogy eredetileg talán nem ezt akarnánk mondani, de valamilyen érdek afelé visz (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy messze és nagyon egyoldalú legyek.

Hölgyeim és Uraim! Engem már akkor zavart, amikor hetekkel ezelőtt azt hallottam, hogy egy... (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.) És akkor nem folytatom tovább, mert ha az ember belelendül saját mondandójába, elveszti időérzékét; a gerontológiának különben is tünete a hosszadalmasság, elnézést kérek. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu