NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Az előbb csak egy definíciót mondtam el annak indokolása nélkül. A szakmázásnak az a jelentése - ezt most teljesen saját kútfőből mondom, nehogy vád érjen, hogy valakire hivatkozom -: álságos - demagóg - indokokkal érvelve másról beszélni leplezendő a valóságos szándékot. Nos, képviselő asszony, ön ezt tökéletesen gyakorolta, már majdnem elérzékenyültem a beszéde derekán, hogy ezek szerint itt egyetlen politikai szervezet van, amelyik ennyire szereti a betegeket, hogy életét és vérét is áldozná értük.
De higgye el, hogy ezt önökön kívül senki se hiszi el, és azoknak az érveknek, amelyeket fölhoztak, 90 százaléka álságos, demagóg, leplezendő azt a szándékot, hogy az egész magyar gyógyszerforgalmazást, a gyógyszertári forgalmat önök át akarják játszani másoknak, kisemmizve ebből - ugyanúgy, mint más iparágakban, a mezőgazdaságtól kezdve a magyar ipar jelentős részéig - a hazai kis- és középvállalkozókat, mert azt hiszem, a gyógyszertárak, a gyógyszerészek is szociológiai értelemben idesorolhatók. Erre nincs semmiféle mentség. Lehet itt százféle délibábos és szivárványszínű, mindenféle indokot hozni, hivatkozni ilyen meg olyan tapasztalatra, itt erről van szó, hogy ez a réteg útjukban van. A kamara csak egy mellékhadszíntér, mert voltak olyan bátrak és elvetemültek, hogy szembe mertek szállni ezzel a nyilvánvaló politikai szándékkal.
(13.40)
És itt azért nem kell szakmázni. Itt világos politikai érvek szólnak amellett, amiért nem szabad engednünk, hogy önök ezt végigcsinálják (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), vagy ha végigcsinálják, adott esetben legyen mit visszacsinálnunk.
Köszönöm a szíves figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés