ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország a hét végén megint külön emlékezett, de legalább nem egymás ellenében. A megosztás politikája most nem tudott totális győzelmet aratni, és nálunk már ez is valami. Úgy látszik, hogy kijózanító hatása volt a napvilágra került tényeknek. A múlt héten nyilvánosságra hozott titkosszolgálati információkból ugyanis bebizonyosodott, hogy október 23-án a rendőrség meg akarta védeni a Fidesz-nagygyűlés résztvevőit. (Moraj a Fidesz soraiban.) Pedig emlékezzünk, a Fidesz azt hazudta, hogy október 23-án a rendőrök szántszándékkal tolták rá a rendbontókat a Fidesz-nagygyűlés békés tüntetőire.

A rendőrség befeketítésében odáig mentek, hogy november 4-én nem is az ötven évvel ezelőtti áldozatokra, hanem a múlt heti - figyelem, a Fidesz úgynevezett józan és felelős kifejezését idézem! - rendőri brutalitás áldozataira emlékeztek. Pedig a hazugság időközben lelepleződött. A nyilvánosságra hozott dokumentumok igazolták, hogy épp az ellenkezője történt annak, amit a Fidesz állít. Ezzel talán helyreállhat a rendőrökkel szembeni megingatott bizalom. A lényeg: november 4-én láthatóan nem lehetett még egyszer megismételni ugyanazt a trükköt, amit október 23-án. Nem vette volna be az ország. Lám-lám, az igazság felelőssé tesz!

A hazugság lelepleződése mindenesetre szombaton sokak szerint otthon tartotta a rendbontókat, megkímélve Magyarországot attól, hogy a nemzeti gyásznapot ugyanaz a gyalázat érje, mint a forradalom ünnepét, október 23-át. A szolgálatok jelentései, nyomozati információk alapján mit gondol, államtitkár úr, minek köszönhető, hogy a november 4-ei nemzeti gyásznapon elmaradtak az ilyenkor már-már menetrendszerűnek tekinthető zavargások, rendbontások? Arról van-e szó, hogy az igazság nem is annyira szabaddá, mint inkább felelőssé tesz?

Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu