DR. MESTER LÁSZLÓ, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság tegnap tárgyalta a törvényjavaslatot. Az előterjesztéshez fűzött szóbeli kiegészítésben elhangzott, hogy kisebb mértékű szabályozásról van szó, és akár már rutinfeladatnak is felfogható az EU-s tagságból adódó jogharmonizációs kötelezettség, a jogszabályi felülvizsgálat és korszerűsítés. De a jogszabály tartalmából is látszik, és az általános indokolás is megfogalmazza, hogy egy-egy rendelkezés jelentős változást, változtatásokat hordoz több fontos területen, akár a légiközlekedési igazgatás megfelelő működésének, működési feltételeinek a biztosításában, a közúti közlekedés biztonságos szerepének a fontos szabályozásában, vagy a vasúti közlekedésről szóló törvény felhatalmazó rendelkezéseinek módosításában, vagy a vízi közlekedésről szól törvény módosításában.
(10.00)
Kiemelt figyelmet kapott a bizottság vitájában az a módosítás, ami a légi közlekedésről szóló törvény változtatásában olvasható, az a tény, hogy a légiközlekedési bírság jogintézményének a pontosításával a jogalkotó beemeli a légiközlekedési bírság fogalomkörébe tartozó felsorolásba a zajkorlátozást. Érthető, hogy ez különös figyelmet kapott, hiszen az elmúlt években a légi forgalom dinamikus növekedésével együtt járó zajhatás-erősödés nagyon sok területen, sok településen váltotta ki a lakosság és a települési önkormányzatok kiemelt figyelmét is. Középpontba kerültek a zajhatások elemzésével összefüggő tevékenységek és az ezek következményeivel való foglalkozás. Ezért amellett, hogy - a vitában is elhangzott - örülhetünk ennek a beemelésének a légiközlekedési bírság jogintézményébe, ugyanakkor további részletes szabályozásra van szükség az érintett önkormányzatok szerepvállalásával is, de úgy gondoljuk, hogy ezt a vita során módosító indítványokkal lehet rendezni.
Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság végül is többségi szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta a törvénytervezetet.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés