FETSER JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A környezetvédelmi bizottság megtárgyalta a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetési tervezetét, és a többség az alábbi gondolatokat fogalmazta meg.
A költségvetésnek többek között meg kell felelnie a konvergenciaprogramnak, a kormányzati reformnak, a takarékos állam kialakításának, az Új Magyarország fejlesztési tervnek, az EU-források önrésze biztosításának és nem utolsósorban hazánk környezeti állapota javításának. A konvergenciaprogram időarányos teljesítése a költségvetés alapja, meghatározó váza. Téves az a megközelítés, ami ezt a szándékot kérdőjelezi meg, a költségvetés ezt szolgáló paraméterein kíván változtatni. Ugyanis ha ez történne, akkor a hazai pénzügyi folyamatokat az egyensúlytalanság irányába vinné.
Az intézményi korszerűsítés takarékos megvalósítása alapján csökkennek az intézményi kiadások. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium központi és területi szerveinél foglalkoztatottak létszáma a 2006. évben 294 fővel csökkent, a 2007. évre tervezett létszámcsökkentés 279 fő. A tervezett létszámkeret összesen 6672 fő. Ezzel együtt határozott szándék a dereguláció megvalósítása, a fölös terhet jelentő, környezeti szempontból eredményt nem hozó jogszabályok kivonása a jogrendből az átláthatóbb, világosabb, az élet számára kevésbé bürokratikus jogi környezet kialakítása érdekében.
Az a tény, hogy az ÁSZ alapvetően a legkevésbé kockázatosnak minősítette a 2007. évi költségvetés bevételi oldalát, azt igazolja, hogy a leginkább megalapozott lábakra épül a jövő év. Az Új Magyarország fejlesztési terv megvalósítása szorosan összefügg a környezet és energia operatív programmal, ezek alapozzák meg az EU-források elérhetőségét. Az EU-források elérhetőségének alapja a hazai, a magyar társfinanszírozás. Az ÁSZ megállapította, hogy a 2007. évi költségvetésben az EU-társfinanszírozás biztosított. Magyarország továbbfejlődésének alapja pedig a társfinanszírozáson alapuló operatív programok végrehajtása az Új Magyarország fejlesztési terv megvalósítása érdekében, melynek EU-forrásai, ahogy már említettem, biztosítottak a 2007. évi költségvetésben.
Ez az összefüggés-láncolat igazolja az elkövetkező évek fejlődésében rejlő kibontakozás megalapozottságát. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium fejezeti költségvetése a jövő évben több mint 20 százalékkal nő, ami kétszerese annak, amennyivel a költségvetés főösszege emelkedik, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi feladatok ellátására a 2007. évben rendelkezésre álló összes forrás ugyanis 130 milliárd 113,7 millió forint, a 2006. évhez képest a növekmény 23 milliárd 958 millió forint.
A minisztérium költségvetésében megnövekedett tétel az EU-integrációs feladatokkal kapcsolatos kiadási előirányzat: 72,399 milliárd forint. Ezek döntően felhalmozási kiadások, vagyis a környezeti elemek állapotának a javítását célozzák. Az össz környezetvédelmi kiadásokban betöltött hányad meghaladja a 60 százalékot, amely arány kedvezőnek mondható.
(20.20)
A 2007. évi összeg a 2006. év körülbelül 47 milliárdjához képest nagy léptékű változást mutat, amely egyes, így a hulladékgazdálkodáshoz, a szennyvíztisztításhoz, az árvízvédelemhez, az ivóvízminőséghez kapcsolódó beruházások megvalósítását jelenti. Az eredmények most föl nem sorolhatók, csak a legnagyobbakat emelem ki: Nyíregyházán, a Tápió mentén csatornázás és szennyvíztisztítás; a dél-budai szennyvíztisztító beruházás, amely a Dunát, ha nem is kékké, de tisztább vizűvé javítja; az alföldi ivóvízminőség-javító programok mind a térség északi, mint a déli részén; a ráckevei Duna-ág problémáinak enyhítése vagy megoldása; továbblépés a Kis-Balaton térségében.
E forrásoknak köszönhetően bízunk benne, hogy fog javulni a hulladékgazdálkodás helyzete számos régióban, Győr-Moson-Sopron megyében, a Közép-Duna-vidéken, a Mecsek, Dráva térségében és a dél-alföldi térségben. A Tisza mentén, a Duna mentén elindulnak, illetve folytatódhatnak az árvízvédelmi programok. Semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy ezek révén javul a környezet állapota, jobb minőségű lesz az ivóvíz jelentős számú településen, csökkenhet az árvizek általi veszélyeztetettség, csökkennek a szeméthegyek, kevesebb szennyvíz fogja terhelni a felszíni és a felszín alatti vizeinket.
A fejezeti összegekbe tekintve a tárca hagyományos és megmaradó feladatainak ellátásához szükséges pénzeszközöket a törvényjavaslat megtervezi: például a vízkár-elhárítási művek fenntartása, gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj visszaigénylésének a kifizetése, országos környezetvédelmi kármentesítési program végrehajtása, ami 5 milliárd forint. A környezetvédelem fontosságát jelzi, hogy az Új Magyarország fejlesztési terv második legnagyobb forrással rendelkező fejezete a környezet- és energiafejlesztési operatív program. A minisztériumon belül működő fejlesztési igazgatóság fő feladata Magyarország abszorpciós kapacitásának növelése, vagyis hogy minél jobban tudja az ország az Európai Bizottságtól az NFT II. környezetvédelemmel kapcsolatos forrásait lehívni a KEOP céljainak elérése érdekében, továbbá biztosítsa a források EU-előírásnak megfelelő felhasználását.
Ez a költségvetés hosszú távon a versenyképesség növelését szolgálja a környezetvédelem területén. Elindít olyan nagyberuházásokat, azok megvalósítását, amelyeket EU-tagságunknak köszönhetően csak azon keresztül tudunk ilyen volumenen és ilyen határidővel megvalósítani.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés