KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Két dologra szeretnék reflektálni. Az egyik a létszám. Való igaz, hogy a jövő év végéig 4100 fő szolgálati és munkaviszonya megszüntetésére kerül sor a hadseregben. Ez azt jelenti - pontosan ez a megfogalmazás -, hogy ezek egy része szerződéses vagy hivatásos katona, a másik része pedig polgári alkalmazottként, közalkalmazottként dolgozik a hadseregben.

Azt gondolom, hogy egy normális folyamat folyik a hadseregben. Nevezetesen az - amit a miniszter úr többször is, egyrészt a honvédelmi bizottság előtt, másrészt más nyilvánosság előtt is megfogalmazott -, hogy az úgynevezett csapatok, harcoló alakulatok, nem tudom, hogy nevezzem őket, létszámát emelni kell, az úgynevezett biztosítók vagy az íróasztalnál, raktárban, egyéb helyeken dolgozók létszámát csökkenteni, és együttesen kell csökkenteni a Magyar Honvédség létszámát úgy, hogy az a költségvetési törvény javaslata szerint a jövő évben zárólétszámként 24 670 fő legyen. Ezt én egy normális folyamatnak tartom, normális törekvésnek tartom azt, hogy egy hadseregen belül az oly sokat emlegetett vízfejet csökkenteni kell, és azoknak a létszámát kell emelni és rendezni, akik azokat a bizonyos feladatokat, amelyek kiképzéssel, nemzetközi békefenntartási feladatokkal függnek össze, tudjuk rendezni és növelni.

(21.10)

A másik: ajánlom a figyelmébe, még egyszer átolvasni a fejezetet, például a gépjárműprogram tekintetében szerepel benne, tehát kérem, szíveskedjen figyelmesebben átolvasni a programot.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu