DR. CSIHA JUDIT, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság november 14-én tárgyalta ezt a törvényjavaslatot, és többségi szavazatával általános vitára ajánlotta.

A vitában megfogalmazódott többségi álláspont három gondolat köré csoportosítható, melyek közül az elsőről az államtitkár úr elég hosszasan beszélt, ezért csak néhány mondatot ismertetnék ebből. Azt állapítottuk meg, hogy az államigazgatás szervezeti rendszerében mára elképesztő állapotok alakultak ki, mely állapotok több évtized alatt jöttek létre. Ráadásul az állandóan változó, inkább szaporodó szervezetek rendre megjelennek a törvényekben, így megszűnésükkor vagy átalakulásukkor sokszor több tucat törvényt kell vagy kellene módosítani. Ez kialakított a magyar jogtárban olyan helyzeteket, amelyek már kezelhetetlenek: több éve már nem létező hivatal több tucat törvényben nevesítve szerepel. Egyrészről ezt az állapotot kívánta feloldani a törvényjavaslat.

Maga a törvényjavaslat, ahogy az államtitkár úr fogalmazott, egy gigantikus mű. Erre van egy másik jelző is, amit annak idején Györgyi Kálmán legfőbb ügyész korában fogalmazott meg: jogi monstrumnak nevezte az ehhez hasonló törvényjavaslatokat. Azt hiszem, ez valóban a magyar törvénytárban fellelhető törvények közül talán a legnagyobb monstrum, igen hosszú, és látszólag áttekinthetetlen, nagyon bonyolult törvényről van szó. Valójában azonban, ha igazán belegondolunk, akkor ez egyszerűsít, ellenőrizhetővé tesz, nem a szervezetet, hanem a feladatot nevesíti; igaz, ezt az egész törvénytáron átvezeti, ettől olyan hosszú, és ettől látszik olyan bonyolultnak. Ahogyan a bizottsági ülésen az előterjesztő képviselője fogalmazott, mind igaz, hogy bonyolult és terjedelmes, de ez a jogállami megoldás, és azt gondolom, ezzel egyet is tudunk érteni.

Úgy láttuk, hogy egy ilyen szabályozással megnő ugyan a kormány szabadsága a szervezetek alakításában, de a felelőssége is, hiszen a törvények által rájuk rótt feladatokat el kell látni. Az, hogy ezt milyen szervezetben látja el, a kormány felelősségévé válik láthatóan is. Ami előnyként hozható fel, hogy a törvényjavaslat elfogadásával az a jogot rontó gyakorlat mindenképpen megszűnik, hogy bármifajta átszervezés esetén törvények tucatjait kellene módosítani.

Összességében tehát a bizottság többségi álláspontja szerint a törvényjavaslat ésszerű, célszerű, a jogbiztonságot szolgáló megoldás, az állami szervek átalakítása így végrehajtható.

Engedjék meg, képviselőtársaim, hogy röviden szóljak a kisebbségi álláspontról is, hiszen kritika is megfogalmazódott a bizottság ülésén. Az első egy formai kifogás volt, mely szerint kevés idő állt rendelkezésre a felkészülésre a törvényjavaslat terjedelméhez, méreteihez képest, és nem voltak láthatók azok az elemzések, amelyek azokat a várakozásokat igazolnák, hogy a folyamat végén vajon az állami szervezeti rendszer hatékonyabb lesz, polgárbarátabb lesz, esetleg olcsóbb lesz és mindenképpen jobb közszolgáltatást fog nyújtani, ezt vajon milyen számítások támasztják alá.

A kisebbségi álláspontot ismertetők ezért a törvényjavaslat általános vitára bocsátását nem is támogatták, szemben a többséggel, amely ezt a véleményét a szavazatával is megerősítette.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu