KARSAI PÉTER (MDF): Tisztelt Miniszter Asszony! Szóval, azt hiszem, az a lényeg ebben a kérdésben, hogy van-e szándékunk arra itt - mint törvényalkotóknak és önnek mint kormány -, hogy ezt az egyébként tényleg tarthatatlan helyzetet megváltoztassuk. Ha van erre szándék, akkor, ahogy meg lehetett változtatni szinte egy napon belül, mondjuk, a közigazgatási államtitkárok más helyre tételét, szerintem ez a megoldás itt van a kezünkben - a 386 képviselőre gondolok -, illetve az önök kezében megvan. Ehhez semmi más nem kell, mint annak a belátása, hogy ez a helyzet tarthatatlan, nevetséges helyzetbe hozzuk magunkat; hogyha egy tanító nénitől joggal megköveteljük az erkölcsi bizonyítványt, lám bizony, talán nem alkotmányellenes, ha egy leendő vezetőtől, aki egyébként mintát ad a közösségében, legalább így elvárjuk, ha már egyébként ő nem fogta fel ennek a jelentőségét, mert sajnos ezzel állunk szemben.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés