DR. ASZÓDI PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha szabad kérnem, röviden tekintsünk vissza - csak úgy gondolatban - az elmúlt néhány hétre, és látni fogjuk, hogy az egyik legnépszerűbb törvény, amivel foglalkozunk, a nyugdíjasokkal kapcsolatos jogszabályok problematikája.
Nagyon kapósak lettünk - a nyugdíjasok. Arra most itt még nem térek ki, hogy miért, de a lényeg a következő. A kilencedik éve hatályos jogszabályt másfél-két éve olyan megjegyzések és hangzatos állítások kísérik - elsősorban a miniszterelnök úr részéről -, hogy időszerű a nyugdíjtörvény módosítása, ha úgy tetszik, reformja. Ezt ő mint az Idősügyi Tanács elnöke, többször kihangsúlyozta, és még arra is megkérte az Idősügyi Tanácsot, hogy hozzon létre szakmai bizottságot annak érdekében, hogy a majdan előterjesztendő és a nyugdíjasok érdekét szolgáló jogszabály-módosításokat ez a bizottság - mint a kormány tanácsadó testülete - véleményezze.
Tegnap észrevételeztem a bizottsági ülésen, hogy ez nem működik, és azt a választ kaptam az elnök úrtól, aki egyben az Idősügyi Tanács titkára, hogy ez a bizottság augusztus óta működik. Akkor tisztelettel azt kérdezem az államtitkár úrtól, hogy ha ez a bizottság augusztus óta működik, mi volt a véleménye arról a nyugdíjasokkal kapcsolatos intézkedésről, amely az öregségi nyugdíjasok adóztatását változtatta meg, akik nyugdíj mellett dolgoznak.
Emlékezzünk rá, hogy ezt a jogszabályt még Medgyessy Péter pénzügyminiszterként alkotta meg a Németh-kormány idején, és ezt a jogszabályt a polgári kormány 2002. január 1-jével megszüntette. Most visszahozták. Ez azt jelenti, hogy az a nyugdíjas, aki a nyugdíja mellett munkát vállal, adózik. A következő dolog volt, későbbi fázisban: nemcsak adózik, járulékot is fizet, nem is keveset, 14 százalékot.
Továbbmegyek, csak slágvortszerűen érintem ezeket az intézkedéseket. Az idő előtti nyugdíjaztatással kapcsolatban, de a ma itt tárgyalt dologgal kapcsolatban is, kérem, szeretném tudni, mi a bizottság álláspontja. Szerettem volna, ha a kormány tanácsadó testülete valahogyan eljuttatta volna az álláspontját, legalább a bizottsági tárgyalások szintjéig, ha nem is a parlamentbe. De itt is az a jellemző, ami általában az egész társadalmi szituációban jellemző, hogy az érdekegyeztetések elmaradnak, a szakmai megbeszélések hiányoznak, és kezdődnek olyan viták, amelyekről itt most már nem tudom, hányadszor vitatkozunk, minden különböző, a nyugdíjtörvénnyel kapcsolatos alkérdés tekintetében. Ugyanis ezek a módszerek csak arra jók, hogy a nyugdíjtörvény egységes keretben lévő rendszerét megbontsák.
Kérem szépen, egyfelől ezekre várjuk a választ, másfelől a tekintetben is, hogy miért volt szükség ezekre az intézkedésekre.
A mai vita tárgyát képező témában most már csak utalok a vezérszónokokra és a felszólalásokra, meg az egyéb dolgokra, nem ismétlem. Itt az a központi és alapvető kérdés - és ezt a részét be is fejezem -, hogy a járulékkötelezettség áthárítása a munkáltatókra bizonytalanná teszi a munkavállalók jövőbeni helyzetét. Elvileg szépen hangzik, hogy nem változik semmi, de a munkáltató, ha akarja - bocsánatot kérek, nem akarok megbántani senkit -, olyan feltételeket teremthet a munkavállaló részére, hogy nem biztos, hogy a jogalanyisága ellenére eléri azt a helyzetet, hogy ezt a nyugdíjkedvezményt igénybe veheti. Nem rajta múlik! A kormány garanciát nem ad rá, hiszen pont a garanciából lép ki, mert a kormány adhatná a garanciát. Akkor most ezek után miről beszélünk? Most nem a létszám az érdekes, hogy itt most kevesen vagyunk. A másik témakörben, amiről szóltam, sok százezren vagyunk, kérem szépen, és mindenkit érintenek a dolgok.
Azt mondja a kormányoldali érdekvédelmi szervezet, hogy túlfogyasztottunk, és azért kell mindezeket a hátrányokat elszenvedni. Egyszerű dolog lenne az ÁSZ véleményére hivatkozni, hogy nem a lakosság fogyasztott túl, hanem a kormány tette tönkre adósságaival az országot. Ez pedig azt jelenti, hogy most ezek a megszorító intézkedések, amelyekről eddig tárgyaltunk - minden alkalommal, ma is -, veszélyeztetik a nyugdíjasok élet- és létkörülményeit; akár tetszik, akár nem, veszélyezteti.
Most még azt a gondolatot is felvetem, hogy vajon vége van-e ennek. Nem tudom, ma reggel vagy tegnap hallottam-e, úgy szőrmentén - bocsánat a kifejezésért -, hogy az utazási kedvezményekkel is gond lesz, és a 65 éves életkort meghaladó nyugdíjasok nem fogják megkapni azt a kedvezményt, amelyet annak idején megkaptak, és most már körülbelül nyolcadik éve élvezik. (Az elnök csenget.)
(14.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés