DR. ASZÓDI PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Lénárt képviselő úr föltette a kérdést, szabadjon válaszolni. Azt mondom, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrnak mondtam az Idősügyi Tanács ülésén: ha a Medgyessy-kormány által vállalt 400 ezer munkahely teremtése megtörtént volna, akkor 400 ezer munkavállalói járulék befizetése nem hiányozna a nyugdíjkasszából; ez az egyik. Ennek van egy másik oldala is, mint ahogy az éremnek mindig, nemcsak hogy nem jött be a járulék a kasszába, hanem a 400 ezer, sőt növekvő létszámú munkanélkülit még támogatni is kellett bizonyos csatornákon.

Hát kérem szépen, ezért hiányos a nyugdíjkassza, mert a kormánynak nincs olyan gazdaságpolitikája, amelyik munkacentrikus lenne, munkavállaló-centrikus lenne, és a vállalkozóbarát politikát ösztökélné; ehelyett súlyos adókkal terheli.

A mai téma is, hogy tárgyszerű legyek, igaz, hogy az elnök úr már elment, a mai téma is arról beszél, hogy majd a munkavállaló vagy a munkáltató fizesse meg. Rendben van, fizessenek! De akkor miből? És akkor hogy telítődik majd meg az államkassza, ha az a munkáltató mégis úgy dönt, hogy a saját megélhetése - minden ember gyarló - fontosabb neki, mint az X. munkavállalónak az ügye, és akkor egyszerűen elkezdi őket távolítgatni, mert ezt a járulékot az egyéb adók mellett már nem fogja bírni. Hát ezért üres a kassza!

Jó gazdaságpolitika kellene, foglalkoztatási ráta, vállalkozóbarát és élénk gazdasági, vérpezsdítő politika. Akkor nem lesz hiány a kasszában.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu