LÉNÁRT LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Borsos képviselőtársam Flaubert-elméletével egyébként, ami a látóhatárra vonatkozik, pont meg lehet kerülni a Földet, és utána már nem lesz újabb látóhatár. De nem is ez lenne a lényeg. (Egy taps a Fidesz soraiból.) Talán inkább az, hogy bizonyos kérdéseket nem lehet megkerülni. Köszönöm, Babák úr, ha ön is ilyen tréfás lesz, én is tapsolni fogok. (Derültség.)

Tehát azt gondolom, hogy megkerülni néhány kérdést nem lehet. Az ellenzék képviselői arról beszélnek, hogy a nyugdíjkasszának a szolidaritását nem lehet egyébként felrúgni, nem lehet megváltoztatni. Szívem szerint én ezzel egyetértenék, csak lassanként a nyugdíjkasszából nemhogy szolidaritást nem lehet vállalni, hanem nyugdíjat nem lehet kifizetni. Egyébként pedig vitathatjuk, hogy ez kinek a hibája, és hogy hogyan történt, és az elmúlt 16-17 évben mi változott és mi nem változott.

Azt gondolom, olyan típusú javaslatokat várnánk önöktől, ami abban segítene, hogy amikor a nyugdíjkérdést kezeljük nyugdíjkorrekcióval, a jelenlegi törvénymódosító javaslattal (Babák Mihály: Ne cseréljük fel a szerepeket, te kormányozol...), akkor együttesen valamilyen módon valamilyen olyan megoldást találjunk, amiben pénzt is lehet találni, ahol egyébként nem kell az embereket megadóztatni, megsarcolni, ahogy önök mondanák, tehát valamilyen ötletet, ne azt, hogy ne csináljunk semmit, és hogy minden maradjon a régiben. (Babák Mihály: Azt mi nem mondjuk.)

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu