PAPP JÓZSEF, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója. Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Parlament! Az önkormányzati bizottság mint a végrehajtók vagy a legtöbb esetben a legtöbb szabály végrehajtójaként foglalkozott a törvénymódosítással.
Nálunk is felmerült az a kérdés, hogy erénye-e vagy hátránya ennek a törvényjavaslatnak az, hogy olyan területeket szabályoz, aminek a legutóbbi szabályozása alig fél évvel ezelőtt volt. Azt mondhatjuk, hogy mivel a legutóbbi módosításkor megfogalmazott, nagyon jelentős változások beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, viszont finomhangolásokra szükség van, így úgy gondolom, hogy ezek korai felismerése inkább erénye a javaslatnak, mint amit számon kellene kérni rajta.
Érdekes is volt egyébként ebből a szempontból az önkormányzati bizottságban megszólaló ellenzéki képviselőtársaim véleménye, álláspontja, akik sok esetben nem a változtatás miértjére kérdeztek rá, vagy nem a változtatás okával nem értettek egyet, hanem inkább a változtatás mértékét kevesellték. Különösen a munkajövedelmek és segély arányával, illetve a természetbeni juttatásokkal kapcsolatban merült ez fel.
Mik is a főbb céljai az előttünk álló törvényjavaslat módosításainak? Amit az előbb is említettem példaként, az egyik legfontosabb cél, hogy ne lehessen alacsonyabb, ne lehessen kevesebb a munkával megszerzett jövedelem, mint amit segélyből el lehet érni egy-egy család esetében. Ez minimálisan két célt próbál elérni. Egyrészt ezzel az eszközzel is munkára kíván ösztönözni, másrészt azt gondolom - és ezt önkormányzati segélyezési tapasztalat mondatja velem -, nagyon fontos a társadalom igazságérzete szempontjából.
Fölvetődött persze a kérdés, hogy egy ilyen mértékű korlátozás a segélyek esetében a leghátrányosabb helyzetűeknél nem okoz-e jelentős szociális feszültséget, de a törvényjavaslat erre is gondol, hiszen célzott közmunkaprogrammal ezt a problémát kezelni lehet. Természetesen ahhoz, hogy a munkajövedelmek és a segély összehasonlítható legyen, ennek a feltétele, hogy megfelelő adatokkal és megfelelő információkkal kell rendelkezni, hogy a több csatornán megszerezhető segélyekből mit és hogyan kap meg egy-egy család. Ennek az összehangolásával is foglalkozik a törvényjavaslat.
Fontos elem a potenciális jogosult beemelése, hiszen ha egy családban valaki elveszti a jogosultságát, akkor egy már egyébként együttműködésre kötelezett és vizsgált másik családtag lép a helyébe, ez növeli a család biztonságát. A segélyezési gyakorlat nagyon rávilágított annak a szükségességére, hogy természetben is lehessen a segély egy részét juttatni, hiszen nagyon nehéz pontosan célozni a segélyezés során, viszont még ha ez sikerül is, a juttatott segély még mindig nem biztos, hogy jól kerül a családban felhasználásra.
Itt egyrészt a gyermek érdeke, másrészt a társadalmi igazságérzet az, ami indokolja a természetbeni juttatás életbe léptetését. Mindezek miatt az önkormányzati bizottság többsége a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak ítélte.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés