PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Én csak egyszerű gyakorló szakemberként szeretnék mint egyetemi oktató hozzászólni ehhez a kérdéshez, hiszen több mint 16 éve vagyok részese ennek az oktatási tevékenységnek, úgy a szakképzés, mint a felnőttképzés vonatkozásában. Lassan én is tanulmányt tudnék írni azokról a változásokról, amiket az elmúlt időben tapasztaltam, és azok munkaerő-piaci kimenetéről is. Ezért csak a vita további szakmaiságát megalapozandó mondanám el a véleményemet.

Először is egyetértek mindazokkal, akik azt fogalmazták meg - miniszter úr is -, hogy képezni csak a jövőnek lehet. És itt van a legnagyobb probléma egyébként, hiszen a mostani képzések, bár megpróbálják ezt az igényt kielégíteni, nem tudják. Ugyanis nem a múlt adataiból, nem a jelen történéseiből lehet a jövő szakembereit képezni, hanem pontosan azokból a tervekből, ami a gazdasági szerkezettel függ össze és a fejlesztési igényekkel, amit össze kellene hangolni. Ezért nagyon üdvözlöm én is a kamarák megjelenését ebben a történésben, mégiscsak ők azok, akik a gazdasági élet szereplőivel közvetlenül kapcsolatban vannak. Nem gondolom, tisztelve a gazdasági élet összes szereplőjét, a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, hogy helyénvalóan meg tudják fogalmazni azokat az igényeket, amit majd a képző központok ki fognak elégíteni, figyelembe véve a képzés időtartamát, ami egy-két, akár három év is lehet esetenként.

Viszont fontosnak tartanám, és erről még nem esett szó, az egyetemek és főiskolák felnőttképzési központjainak a megjelenését, pontosan azon tudományos kutatások eredményeinek a bevonását a képzési struktúra kialakításába, ami egy olyan modulrendszerű megközelítés, amit nem találtam meg ebben a törvényben, de módosításokkal ezt még meg lehet tenni.

A tiszkek megjelenése (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.): nem látom ennek a gyakorlati hasznát még. Lehet, hogy rövid ez az idő, mint az én időm is (Az elnök ismét csenget.), de gyakorlati hasznosulását ennek még egyáltalán nem látom.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu