PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz): Hogy is mondta, miniszter úr? Ha egyszerűen lehet és kell fogalmazni, akkor mit mondott?

Én azt mondanám, hogy felhívás volt keringőre, amit ő mondott. Azt mondta, hogy alkossunk közösen szabályokat. Egyetértek ezzel a megfontolással, viszont akkor azt kérem, hogy tekintsük komplexen ezt az egész kérdéskört.

Ahogy itt többek által elhangzott már, bizony nagyon sokféle és nagyon sokszínű ez a piac, mármint az intézményi piac, akik részt vesznek a szakképzésben és a felnőttképzésben. Ez a sokszínű piac azonban nem hordoz magában egyenszilárdságot. Egészen egyszerűen nem egyforma követelményeket támasztunk a képző helyek vonatkozásában.

Javaslom az államtitkár úrnak ennek az áttekintését, egészen onnantól kezdve, hogy az akkreditáció célját konkrétan meg kell fogalmazni, és onnantól kezdve az intézménnyel szemben és magával a képzéssel szemben is szigorúan, számon kérőleg kell fellépni.

A tiszkeket, még egyszer mondom, nem tartom eredményesnek, mert még nem látom ennek a gazdasági hasznosulását. Az ötlet lehet, hogy jó, bár nem tudom, hogy akkor miért kell ilyen gyorsan változtatni rajta, de minden ötlet annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. És jelenleg a munkaerőpiac oldaláról nincs mérve ennek a hasznossága, mint ahogy a többinek sincs mérve a hasznossága. Annyit érnek a képzéseink, amennyit a munkaerőpiacon hasznosítani tudnak belőle a képző helyek és nem utolsósorban természetesen a képzettek is.

És megütötte a fülemet egy nagyon fontos mondat: úgy értik ezt az egész konstrukciót finanszírozási oldalról, hogy keresztbe akarnak finanszírozni? Vagyis az alapképzésből elvont forrásokat akár posztgraduális, postsecondary képzéssel kívánják pótolni? Vagy a Munkaerő-piaci Alap terhére szeretnék a finanszírozást elvégezni? Ez egy rendkívül rossz és hibás konstrukció!

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu