DR. BÓKA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Bízom abban, hogy a mutatók és a mutatókhoz rendelt számok változni fognak a későbbiekben, de jelen pillanatban ezek a képletek és mutatók álltak rendelkezésemre, aminek alapján tudtam számolni, hogy a teljesítménymutató a közoktatás tekintetében mit fog jelenteni. Nyilván ezt a problémát Tatai-Tóth képviselőtársam is érzékelte, nem véletlenül nyújtott be ő is a teljesítménymutatóval kapcsolatos módosító indítványt, talán egy kicsivel szerényebb mértékben, mint a mi módosító indítványunk, hiszen ő 2 millió 750 ezer forintra kívánta emelni ezt a bizonyos összeget.
Bevallom őszintén, hogy szerintem a 2 millió 550 ezer forintos teljesítménymutatóhoz rendelt financiális összeg szerintem rosszul is van számolva, tehát jóval alacsonyabb finanszírozást fog mutatni, mint amennyi volumenében, összegszerűen a közoktatás tekintetében a költségvetésben rendelkezésre áll. Arra kérem államtitkár urat, amennyiben valamilyen szinten egyetértett azzal, amit elmondtam, amit a módosító indítvány védelmében megkíséreltem elmondani, még ha nem is reális forrásokra támaszkodik, akkor keressük meg közösen azokat a forrásokat, amelyekkel ez a törvényjavaslat jobbá tehető. Mert nyilván tisztában vagyunk a költségvetés jelenlegi helyzetével, tisztában vagyunk az előttünk álló 2007. évvel, de azt gondolom, hüvelykujjszabálynak kell lennie, hogy legalább nominális értéken 2006-hoz képest 2007-ben a közoktatásra fordított összegek nem csökkenhetnek.
Nem tudom, hogy ez a teljesítménymutató mit kíván üzenni, hiszen felmenőrendszerben egy 13 fős osztályból osztályfinanszírozás esetében összesen 700 ezer forintot von ki, míg egy 21 fős osztálynál 1 millió 200 ezer forintot von ki a finanszírozásból. Hol itt a logika?
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés