ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Nem azt kérem, hogy ne beszélgessenek, csak egy picit halkabban - nagyon nehéz túlkiabálni. (Dr. Avarkeszi Dezső: Köszönjük a megértését, elnök úr.)
Most a képviselői felszólalások következnek, ha van jelentkező. Kérdezem, kíván-e valaki szólni. (Senki sem jelentkezik.) Feltételezem, hogy az államtitkár úr sem kíván válaszolni az elhangzottakra. (Dr. Kondorosi Ferenc nemet int.)
Az általános vitát lezárom. Mivel módosító javaslat nem érkezett, most határozathozatal következik.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/1372. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 343 igen, 1 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/1093. számon, a bizottságok együttes ajánlását T/1093/126. és 159. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó már elhangzott.
Kérem a jegyzőt, ismertesse a határozathozatallal kapcsolatos tudnivalókat.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés