GODÓ LAJOS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága múlt héten, szerdán, november 29-ei ülésén tárgyalta meg a T/1489. számú törvényjavaslatot. A törvényjavaslat célja, hogy 2007. évre biztosítsuk a földhivatalok működőképességéhez minimálisan szükséges hiányzó bevételeket, ugyanis a megyei földhivatalok bevételeinek alakulását vizsgálva megállapítható, hogy többsége nem tudta az év első tíz hónapjában teljesíteni a saját bevételi előirányzatának időarányos részét.

A módosítás egységesíti és egyértelműbbé teszi, bizonyos rendelkezések vonatkozásában pedig egyszerűsíti a jogalkalmazást. A módosítás a jogszabályi környezet megváltoztatására figyelemmel történik, vagyis biztosítja a díjtörvény más jogszabályokkal való összhangját.

A bizottság 12 igen szavazattal, 10 nem ellenében általános vitára alkalmasnak találta a törvényjavaslatot, és tisztelettel ajánlom én is a tisztelt Háznak elfogadásra.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu