BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mélyen tisztelt Bőhm András Képviselőtársam! Bocsásson meg, hogy ellenvetéssel élek, de úgy gondolom, hogy valami nincsen rendjén ebben a kérdésben. Ugyanis 2002-ben, a Medgyessy-kormány idején, a száz lépésnél úgy gondoltuk, hogy önök többet tudnak, és valami jót tesznek, és úgy gondolom, a kormányzati felelősség nyilvánvaló. Önök olyan dolgot ígértek a kampányban, amire azt mondtam magamban: hm, valamit tudnak.
Kedves képviselőtársam, rájöttünk, hogy nem tudnak többet, sőt rosszabbul tudják, mert a száz lépés után nem jött több olyan lépés, amely az igazságosság jegyében hatott volna. Hisz azt mondta a Medgyessy-kormány idején a kormánykoalíció, hogy mindent megtartanak az előző kormány dolgaiból - aztán nem ez történt. Fontos volt a nyugdíj, a 13. havi, a béremelés, gondoltuk, hogy ezt mind meg tudják oldani, ügyesen tudnak kormányozni, jobban, mint az előző kormány, de, tisztelt hölgyeim és uraim, most felelőssé tenni minket azért, mert megszavaztuk azt, ami az embereknek jó volt, és úgy gondoltuk, hogy igaz, amit mondanak... Ki kellett józanodnunk, és fel kellett ébrednünk abból a delíriumból, amelyet a kormányprogram annak idején elénk tárt, hogy itt jobban fognak menni a dolgok.
Tisztelt képviselőtársam, mi hittünk önöknek, mint sokan ebben az országban, úgy gondoltuk, hogy van programjuk, van, amit jobban tudnak csinálni, van elképzelésük a jövőt illetően, és nyilvánvalóan ami jó, azt megszavazzuk, és helyesnek tartjuk, ami az embereknek jelentős életkörülmény-változást jelent. De ezért minket, az ellenzéket felelőssé tenni, ez sehol a világon nem így szokás! Bőhm képviselőtársam, bocsásson meg, de akkor minek van a kormány, ha az ellenzék felel azért, ami hibát önök követnek el? Én úgy gondolom, igazságtalan ez a felvetés, és ezt tisztázni kellene, mert többször hallottam e tisztes Ház falai között, hogy az ellenzék is megszavazta ezeket a lépéseket. Persze, megszavaztuk, egy ellenzéki párt kivételével (Az elnök csengővel jelzi a felszólalási idő leteltét.), de kijózanodtunk. De önök még most sem.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés