BÓKAY ENDRE (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tállai András képviselőtársam említette, hogy nem szakmai alapon, hanem elsősorban lobbierő alapján kerül sor a fejlesztési elosztásokra. Nem értek ezzel teljesen egyet. Amióta politika van, a lobbi nyilván számít, tehát nem mondhatjuk azt, hogy ez nem működik. Természetes, hogy működik.
A kistelepülések esetében szintén nem értek egyet önnel, mert a kistelepüléseknél többcélú kistérségi társulások igenis kiemelt támogatást kapnak. Egyedül az oktatás területéről tudok hozni egy példát: hogy a kisiskolákat megőrizzük, működőképességüket fenntartsuk, több mint 10 milliárd forinttal nő az erre szánt költségvetés. Tehát ez egy nagyon jelentős tétel, éppen a kistelepülések jelenlegi működőképességének megőrzése érdekében.
(12.30)
Ezzel szemben nem tartom helyesnek azt, hogyha szembeállítjuk, hogy a nagyvárosok elnyomják ezeket a kistelepüléseket. Az általam említett pólusok létrehozása kapcsán, és akkor felsorolom: a Győr fideszes, Miskolc szocialista, Debrecen fideszes, Szeged szocialista, Pécs szocialista vezetésű pólusközpontokat elsősorban nem azért hoztuk létre vagy hozzuk létre, hogy elnyomjuk a kistelepüléseket, hanem arról van szó, hogy francia mintára, ahol túlsúlyos volt Párizs szerepe az ország működőképességében, nálunk ugyanez szerepel Budapest esetében, ezt az erővonalat széthúzzuk, és lehetőleg hét pólusra szétterjesszük. (Babák Mihály: Nem is volt benne...) És a fejlesztéseket erre szeretnénk építeni.
Ha ezek a pólusprogramok megvalósulnak, abban a pillanatban nyilvánvaló válik, hogy ez a körülöttük lévő kis falvak - Pécs esetében 37 ilyen kis falu van, 400-1000 főig és egy 28 ezres agglomeráció - fejlődését is ugyanúgy eléri. És ezek a pólusközpontok a kisugárzásuk során 150-200 kilométeres körzetben képesek hatni az ott lévők fejlődésére. (Babák Mihály: Elméletileg!) És ez egy összehangolt probléma, nemcsak a gazdaság, hanem az egészségügy, az oktatás ellátására ugyanúgy szolgálna ez.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés