ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 27. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Pettkó András és Podolák György jegyzők lesznek segítségemre. Kérem a képviselő hölgyeket, urakat, ne feledkezzenek meg csipkártyájuk használatáról.

Soron következik az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az adatvédelmi biztos 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló és az ezekhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslatok együttes általános vitája.

Mielőtt megkezdenénk a tárgyalást, engedjék meg, hogy ismertessem a vita menetét. Az együttes vitában elsőként a biztosok egymást követő felszólalására kerül sor, majd a kormány képviselője mindhárom beszámolóval kapcsolatban együttesen ismerteti véleményét. Ezt követően a beszámolók és az elfogadásukat kezdeményező országgyűlési határozati javaslatok általános vitája külön-külön folytatódik úgy, hogy elsőként a határozati javaslat előterjesztője kap szót, majd a bizottsági előadók és kisebbségi vélemények ismertetése következik; az egyes képviselői felszólalásokra pedig a vezérszónoki felszólalások után kerül sor.

Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem a bolgár, a görög, az örmény, a szerb, a horvát, a ruszin, az ukrán kisebbségi önkormányzatok elnökeit, az ombudsmani hivatal munkatársait, akik a helyszínen kísérik figyelemmel munkánkat.

Elsőként megadom a szót Lenkovics Barnabás úrnak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, 20 perces időkeretben.

Forrás: parlament.hu