TÓTH GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Országgyűlési Biztos Urak! Képviselőtársaim! Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, általános helyettese, munkatársai, egyáltalán az országgyűlési biztosok 2005. évi tevékenységéről szólva a Magyar Szocialista Párt országgyűlési frakciója nevében elöljáróban engedjék meg, hogy kifejezzem azon meggyőződésünket, amely szerint az országgyűlési biztosok az alkotmányos jogok védelmének hazai rendszerében kiemelkedő fontosságú szerepet töltenek be.

A biztosok - több mint tíz év tapasztalatai ezt igazolják - komoly hazai és nemzetközi elismertséget vívtak ki maguknak. Az emberi jogok területén nagyfokú érzékenységükről, a kérdések megoldása iránti szenvedélyes elkötelezettségükről is tanúbizonyságot téve, számos esetben a biztosok fellépésének köszönhetően történt jelentős előrelépés.

Magyarországon 1995. július 1. napjától ha az állampolgár azt tapasztalja, hogy indokolatlanul lassú ügyeinek intézése; amikor a hátrányos megkülönböztetés bármilyen jelével találkozik; ha nem megfelelő vagy éppen téves a tájékoztatása; ha méltánytalannak érzi a vele való bánást; ha a hatályos eljárás során úgy érzi, számára a tájékoztatást indokolatlanul megtagadták; egyéb mulasztás mellett jogszabályt sértő határozattal is sújtják, és a rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket már kimerítette, akkor bizalommal fordulhat az állampolgári jogok országgyűlési biztosához.

Az Országgyűlés - éppen az alkotmányos jogok védelme érdekében - kizárólag neki felelős megbízottként választotta meg az állampolgári jogok biztosát és általános helyettesét. Ez a tíz év, az ez idő alatt feltárt hiányosságok sokasága igazolja, hogy jogállamban, demokratikus berendezkedésű országban, parlamentáris rendszerben is előfordul, a jó szándékú intézkedések sora mellett is, hogy az építési hatóságoknál, az illetékhivatalban, a gyámhatóságnál, közigazgatási jogkörben eljáró egyéb szerveknél, helyi önkormányzatoknál, kisebbségi önkormányzatoknál, kötelező tagság alapján működő köztestületeknél, közszolgáltatóknál alkotmányos jogaival összefüggésben sérelem érheti az állampolgárt, vagy fennállhatnak ennek veszélyei.

Visszaidézném engedelmével az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének 2005. május 25-én a tisztelt Házban elmondott gondolatát, miszerint a bürokrácia az a képződmény, amely az elkövetett hibákhoz képest sohasem tudja kijavítani és korrigálni magát. Mert a közigazgatás, a hatósági rendszer olyan struktúra, amely bizonyos típusú hibákat mindig elkövet, függetlenül a benne működő emberek jó szándékától, felkészültségétől vagy éppen ennek az ellenkezőjétől. Így aztán amikor időről időre hasonló alkotmányos visszásságokkal találkozunk, akkor valószínűleg ennek az a magyarázata, hogy egy-egy hiba valamikori kijavítása a legkevésbé sem jelent garanciát arra, hogy ezek a későbbiekben ne fordulnának elő.

A mai napon a 2005. év tevékenységéről szóló beszámoló általános vitája folyik, de tízéves visszatekintésben is megállapítható, hogy a folyamatos szakszerűségre való törekvés, a minőség megkövetelése, a politikai adok-kapok fölé emelkedés képessége és gyakorlata eredményezhet olyan minősítést is a köztársaság parlamentjében, hogy a kilenc állandó országgyűlési bizottság közül a tárgyalt témát illetően kilenc egyhangú szavazással elfogadásra ajánlja a beszámolót.

Meggyőződésünk, hogy ez csak akkor lehetséges, ha az országgyűlési biztos az eljárás során független, intézkedését kizárólag az alkotmány és a törvények alapján hozza meg, és ha a lefolytatott vizsgálat alapján arra a megállapításra jut, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatban visszásság áll fenn, annak orvoslására ajánlást tesz, az érintett hatóságoktól kezdve egészen a jogalkotói fórumig. Feltételezve persze azt is, hogy az ombudsman időnként önmagával is csatát vív, mert elsősorban ugyan jogvédő, de bizonyos vonatkozásban jogkorlátozóként is felléphet.

Az ilyen helyzetekben ismerhető fel az egyensúlyteremtésre való törekvés, amelynek alapja, tisztelt képviselőtársaim, minden bizonnyal a szükségesség és az arányosság elvének alkalmazása, és ennek eredményei az olyan állásfoglalások, amelyekben lehetőleg a szemben álló érdekek egyensúlya érvényesül. Jó lenne hinni - képviselői fogadóórákon nem ezt tapasztalom -, hogy a Magyar Köztársaság felnőtt polgárai valamennyien tisztában vannak azzal, hogy az országgyűlési biztoshoz érkezett panasz nyilvántartásba-vételéről minden ügyfelüket értesítik, ennek alapján telefonos információs szolgálat segítségével érdeklődhetnek a beadványok intézéséről, mi több, újabb levélben értesítést kapnak az országgyűlési biztostól a hatáskörére vonatkozó döntésről vagy a panasz érdemi vizsgálatának eredményéről, a további teendőkről, és immár három éve saját ügyeik intézését - ha van rá eszközük - figyelemmel kísérhetik a kormányzati portálon vagy a hivatal saját honlapján.

Tisztelt Országgyűlés! A korábbi évek gyakorlatának és az országgyűlési képviselők által igényelt tematikának megfelelően tárgyaljuk a 2005. évet, amelyben - mint ahogy az már elhangzott - 4679 ügyben fordultak az országgyűlési biztosokhoz. Föltehető a kérdés: a korábbi évekhez viszonyítva mi változott, mi az, ami nem, és természetesen az is, hogy mi az, amivel a jövőben számolni kell.

Ami változott: az ugyan csekély, mindössze 223-mal kevesebb ügyet jelentő visszaesés - ez egyébként a választási évet megelőző évekre jellemező - lehetőséget adott arra, hogy 434 panasszal többet, közel 7 ezer ügyet fejeztek be úgy, hogy közben jelentősen növelték a hivatalból elrendelt vizsgálatok számát.

(11.20)

Ami nem változott, tisztelt képviselőtársaim: a jelenlegi engedélyezett létszámuk továbbra sem elegendő a hivatal kiegyensúlyozott működéséhez. Változatlanul törvényes jogcím nélkül használják épületük egy részét - a tisztelt Házban, mint látható, ma sem lehet kitenni a "Megtelt" táblát. Továbbra is kérdéses, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese azzal a beadvánnyal hova forduljon, amelyben a felújítás során elkövetett hibák, az egyre szűkülő költségvetési keret, a garanciális problémák miatt őket is sérelem érte. Legyen talán az ombudsmannak is ombudsmanja? Persze tudom, épp ma, Luca napján nem éppen a gyors megoldás felé vezető utat ajánlanám.

És mi az, amivel számolni kell? Tisztelt képviselőtársaim, új társadalmi igények merülnek fel az alapvető jogok védelme iránt, a magánszféra gazdasági hatalmasságaival és a médiumokkal szemben, mint ahogyan ez az expozéban elhangzott.

Számos civil szervezet szorgalmazza egyes ágazatokban, egyes szakterületeken az újabb és újabb ombudsmani intézmény létrehozását. Miközben törvényeink a jogállam egyes intézményeit hatáskörileg kiválóan elválasztják egymástól, ugyanakkor elmulasztják az ezek közötti egyeztetés lehetőségének szervezeti és működési intézményesítését. Nem csupán gazdasági, szociális és más társadalmi viszonyaink válnak egyre bonyolultabbakká, de egyre szövevényesebb és áttekinthetetlenebb a rájuk vonatkozó szabályozás is. Így érthetővé válik, hogy a jelen körülmények között az együttműködő alkotmányosságnak elsősorban természetesen az országgyűlési biztosok között kell kialakulnia. Szükségessé válik az országgyűlési biztosok testületkénti eljárása, a többségi szavazással kialakított állásfoglalás meghozatala. Az együttműködő alkotmányosság jelenik meg abban is, hogy az Országgyűlés egyes bizottságaiban az országgyűlési biztosok a legfontosabb vagy mondhatnám: sarkalatos törvények tárgyalása során kifejthetik véleményüket, és ezzel az alkotmányosság irányába pozitív értelemben befolyásolhatják a törvényhozást.

Az uniós csatlakozás utáni tapasztalatok arra is rámutatnak, hogy más országok uniós állampolgárainak magyarországi jogvédelme éppen úgy jelentős fejlesztésre szorul, mint a magyar állampolgárok jogvédelme a többi uniós tagállamban. Történelmi és földrajzi helyzetünkből adódóan különös élességgel vetődik fel a regionális együttműködés kényszere a kisebbségi jogok és a menekültek védelme tekintetében, nemcsak a már uniós tagországokkal, hanem más, szomszédos országokkal is.

Tisztelt Országgyűlés! Ha igaz, hogy hatékonyabb, szakszerűbb, humánusabb lett közigazgatásunk - a példák sokasága igazolja, hogy igen -, akkor ebben az ombudsmanok állampolgári jogtudatot növelő munkája megkerülhetetlen. Mivel az általuk vizsgált hatóságok saját tevékenységüket igyekeznek egyre inkább az ügyfélbarát szemlélet, a szolgáltató jelleg és a magasabb minőség felé orientálni, a jogvédelmet is erősíteni, ezzel valamennyiünk közös ügyét szolgálják.

Így karácsony felé, tisztelt képviselőtársaim, Juhász Gyula versének intelmeit illeszteném mondandóm végére: "Legyünk hát jobbak, higgyünk rendületlen, s ne csak így, decemberben!" Teszem ezt azért, mert a köztársaság parlamentje nem mindig él meg ilyen békés órákat, legtöbbször nem ilyen hangulatot áraszt, de hosszú évek bizonyítják, hogy biztosan van két, hogy úgy mondjam, áldott nap az Országgyűlésben: az egyik az Állami Számvevőszék elnökének beszámolója és az azt követő vita, a másik, immár tíz éve, az ombudsmanok beszámolója, amelynek vitája most egyébként is az advent időszakára esik.

A Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciójának az a véleménye, és számomra megtisztelő, hogy ezt közkinccsé tehetem: ha az Országgyűlés elé kerülő beszámolók szakmai szempontból olyan kifogástalanok, olyan magas színvonalú munkát tükröznek, mint az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, általános helyettese és munkatársaik által végzett tevékenység, márpedig a több mint egy évtizedes munka is ezt igazolja vissza, akkor a karácsonyfa alá nagy tisztelettel odateszi a köszönetét, a beszámolót és a határozati javaslatot elfogadja, a tisztelt Háznak elfogadásra ajánlja.

Tisztelt Országgyűlési Biztos Urak! Az önmaguk helyett engem a köztársaság parlamentjébe ideküldött Tolna megyei 4. számú választókerület polgárai nevében is köszönöm munkájukat.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu