FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Végre ebben a törvényjavaslatban nemcsak a mozgáskorlátozottak ügyével foglalkozunk, hanem a teljes spektrummal, ahogy azt Bernáth Ildikó is mondta. Nem egészen csak arról van szó, hogy a mozgáskorlátozottaknak kell esélyegyenlőséget biztosítani, hanem a vakoknak, a siketeknek, mindenkinek. De ha most ebből a szemszögből vizsgálom a kérdést, és itt elhangzottak különböző számok, egy 35 milliárdos szám is elhangzott, ami a regionális operatív programokra utal, innen fakad a kérdésem.

Ha a regionális operatív programokban jelenítjük meg ezt a kérdést, akkor szeretném azt tudni, hogy miként fogunk mi a parlamentben erről tudomást szerezni. Miként számoltatjuk be a regionális operatív programokban lezajló programokat? Itt ki fog nekünk erről beszámolni? Ezt nem látom ebben az anyagban, hogy a beszámoltatás mikor fog megtörténni, a magyar parlamentben ki fogja ennek a végrehajtását számunkra bemutatni. A 35 milliárd mellett természetesen az is elhangzott, hogy itt kérdéses módon határozták meg az önrészt. Azt is szeretnénk feketén-fehéren látni, hogy milyen önrészt kell biztosítani ezekhez.

Hozzáteszem, a táblázatról is szó volt Lévai Katalin felszólalásában, szeretném elmondani, hogy a kétezer fő alatti településeken egyszerűen csak egészségügyi intézményekkel foglalkoznak. Az a kérdésem, önök azzal már egyáltalán nem számolnak, hogy ott oktatási intézmények is vannak, iskolák is vannak, óvodák is vannak. Szeretném, ha ez feketén-fehéren kiderülne, mert valóban csak akkor tudunk bármit is mondani a településeinken, hogy milyen önrésszel is gazdálkodjanak, mert az önrészről azért azt még el kell mondani, hogy a jelenlegi önkormányzati finanszírozás mellett a településeken nincs az a bizonyos magas százalékos önrész, ami itt szintén elhangzott.

Úgyhogy szeretnénk, ha ezek pontosítva lennének ebben az előterjesztésben, mert a jövőre nézve nem akarunk (Az elnök csengetéssel jelzi a felszólalási idő lejártát.) abba az esetbe esni, bocsánat, hogy kitűztünk egy dátumot, és megint nem fogjuk teljesíteni. Ugyan most 2010-ig tűztük ki, de félek attól, hiszen már régóta ebben az ágazatban vagyok, hogy ezt sem fogjuk tudni teljesíteni pénzhiány miatt.

Köszönöm, elnézést.

Forrás: parlament.hu